Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Grillezzünk! De mi legyen a grillhúsok körete?

2021. June 25.

Jó minőségű hús, finom, fűszeres pác és megfelelő pácolási idő. Ha eddig eljutottunk, az már félsiker, de a hűtött italok mellett kell még egy dolog, hogy igazán tökéletes legyen a hétvégi grillezős összejövetelünk. Ez pedig a jól megválasztott köret (vagy inkább köretek), nézzük, mi mindent kínálhatunk a frissen sült finomságok mellé! 

 

Friss zöldséges saláták 

Van, aki a hús mellé csak egy jól behűtött salátát kíván. Vegyünk egy jó adag paradicsomot, koktélparadicsomot, kígyóuborkát, készítsünk hozzá citromos-olívaolajos öntetet, sózzuk meg ízlés szerint – kész is a legegyszerűbb saláta. Feldobhatjuk fokhagymával, újhagymával, lila hagymával, de akár görögös irányba is elvihetjük feta sajttal. Egy fej jégsaláta vagy más egyéb zöldsaláta szintén jó szolgálatot tehet, ehhez készítsünk kapros, joghurtos öntetet, hogy feldobjuk a „zöld leveleket”. 

 

Tésztasaláták 

A tésztasalátával nem lehet hibázni, szinte mindenki szereti! Válasszunk rövidebb fajtájú tésztát, főzzük ki, majd hagyjuk kihűlni. Azaz rögtön egy kis pontosítás: ha „vastagabb”, például tejfölös, mustáros, majonézes dresszinget készítünk a salátához, a felét keverjük hozzá még melegen. Ezt a tészta beszívja, és finom szaftos lesz tőle. A többi dresszinget és hozzávalót (zöldségeket, sonkakockákat stb.) viszont csak akkor adjuk hozzá, ha a tészta már teljesen kihűlt. Persze másfajta öntetben is gondolkozhatunk, például olívaolajosban, citrusosban. És fűszerezzük bátran: friss kaporral, bazsalikommal, snidlinggel. 

 

Gabonából készült köretek és saláták  

A harmadik kedvenc változat a hideg, gabona alapú saláta. Készülhet főtt bulgurból, főtt (azaz forrázott) kuszkuszból, főtt kölesből, hajdinából, fehér és barna rizsből. Keverjük össze zöldségekkel, konzerv hüvelyesekkel (babbal, kukoricával, csicseriborsóval). A legegyszerűbb, „száraznak” titulált rizst is feldobja, ha majonézes öntettel gazdagítjuk. Ezekre a salátákra is igaz, hogy behűtve a legfinomabbak. 

 

Krumplisaláta és krumpliköret 

A jó öreg klasszikus, a hideg krumplisaláta sem hagyható ki a sorból! Lehet ecetes-hagymás vagy tejfölös, ahogy szeretnénk. Az egyetlen fontos, hogy megfelelő fajtájú burgonyát válasszunk, hiszen ami szétfő, az nem alkalmas salátához. Ha pedig újkrumplit vásároltunk, süssük meg héjában, egészben, és tálaljuk sok-sok vajjal összeforgatva.

 

Kenyér 

A végére hagytunk egy egyszerű, de nagyszerű köretet, amit leginkább a szalonnasütéskor „használt” kenyérszelet inspirált. Válasszunk jóféle, tartalmas, akár kovászos kenyeret, és halmozzunk rá apróra vágott, fűszerezett paradicsomot. Ha pedig tényleg szalonnasütős élményt szeretnénk, a tetejére szórt pirított baconkockákról se feledkezzünk meg! 

 

A köreteket Gierlinger Berner grillvirslik mellé készítettük, illetve a kenyerünket is pirított Gierlinger Prémium kockázott Baconnel szórtuk meg. 

 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!