Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

Citromos vizet iszol, hogy fogyj? Ezt érdemes elolvasnod!

Íme néhány savanyúbb információ
2017. February 27.

Elég divatos manapság citromos vízzel  indítani a napot, de lehet, hogy túlzásba esünk.

Ezeket a pozitív dolgokat már tudjuk: a facsart citromlé rákkal harcba szálló antioxidánsokat és energiaturbózó C-vitamint juttat a szervezetünkbe. Plusz a gyümölcslevek citromos vízzel való helyettesítése nagyszerű módja a kalóriák csökkentésének.

De nem fogunk fogyni ezzel az egyetlen módszerrel – tudjuk, az élet nem fair. És egyáltalán nincs arra tudományos bizonyíték, hogy elősegítené az emésztést, illetve méregtelenítené a szervezetet. Ezek mellett van még néhány dolog, amit szem előtt kell tartanunk, ha diétánkba építjük a citromos H2O-t.

Gyomorégés: Jackie Ballou dietetikus szerint, ha hajlamosak vagyunk a gyomorégésre, a citrom csak rásegít, hiszen ez a legsavasabb gyümölcs.

Sérült zománc: A fogunkat is óvnunk kell a citrom savasságától, hisz az kikoptathatja a védőzománcot, így szuvasodáshoz, érzékenységhez vezethet. „Ne akarjunk egész nap citromos vizet inni.” – hívja fel a figyelmet Ballou. Fogyasszunk citrom nélküli verziót is, hiszen így nem ül meg annyira a sav a fogainkon.

Unalom:  Rengeteg más íz is létezik, amelyek ugyanúgy feldobják a vizet.

forrás: womenshealthmag.com

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

5 apró trükk a könnyebb fogyásért

5 apró trükk a könnyebb fogyásért

Tényleg csak egy kicsivel több figyelem, és garantáltan lesz eredménye

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!