Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

20 dolog, amire a citromot használhatjuk

Nemcsak citromos pite készítésére jó ez a citrusféle
2017. szeptember 10.

1.csökkenti az étvágyat: Igyunk meg egy pohárral evés előtt – ez megelőzi a túlevést.

2.Tisztítja az élelmiszert: A boltban vásárolt zöldségek és gyümölcsök nagyon koszosak, citromos vízzel (csepegtethetünk bele fehérbor ecetet is) mossuk át azokat.

3.megfázás ellen: ¼ csésze citromlé 23 mg C-vitamint tartalmaz, így nagyban segíti a gyógyulást, ha öntünk egy keveset a teánkba.

4.hangyairtó: Dörzsöljünk citromot olyan helyekre, ahol a hangyák bejuthatnak a lakásba. A citrusféle segít távol tartani a betolakodókat.

5.zselétálalás: Egy félbevágott citrom héját vegyük le egyben és abba öntsük bele a zselés italt, majd így tegyük hűtőbe. Mikor megszilárdul, vágjuk föl. Sokkal jobban néz ki, mint a kis pohárkák.

6.mikrótisztítás: Magas fokozaton melegítsünk meg a mikróban egy csésze, citromkarikákkal ellátott vizet, hagyjuk állni 15 percig. Ezután könnyedén letörölhetők a belső szennyeződések.

7.hajvilágosító: Spricceljünk egy kevés citromos vizet a tincseinkre, mielőtt kimegyünk a Napra, ez segít világosítani a szálakat.

8.könnyű salátaöntet: Citromlé+reszelt citromhéj egy kevés olíva olajjal lekeverve. Még néhány fűszert belerakunk és kész is az egyszerű salátaöntet.

9.tisztítja a konyhamalacot: Dobjunk egy szelet citromot (héjastul) a konyhamalacba, indítsuk be, majd öblítsük hideg vízzel. Minden kellemetlen szag elillan.

10.csökkenti a puffadást: A savasságával kiegyenlíti a gyomor pH-értékét.

11.eltávolítja a ruhára csöppent pacákat: Dörzsöljük be a foltot só és citromlé keverékével, hagyjuk rajta 30 percig, majd öblítsük ki ecetes vízzel.

12.világosítja a körmöt: Nem kell drága manikűrre költeni, elég áttisztítani körmeinket citromlé és szódabikarbóna keverékével.

13.készítsünk házi írót: Öntsünk citromlevet a tejbe. A citrom savassága az íróhoz hasonló állagot generál a tejben.

14.vágódeszka tisztítására is alkalmas: Hintsük be a felületet sóval vagy szódabikarbónával, majd egy félbe vágott citrommal dörzsöljük át. Végül mossuk le vízzel.

15.ragyogóvá varázsolja a konyhai felületeket: Citromlébe áztatott szivaccsal könnyebben lejönnek az ujjlenyomatok és egyéb ételmaradékok a fémfelületekről. A makacsabb szennyeződések eltávolítását egy kevés sóval megkönnyíthetjük.

16.elmulasztja a csuklást: Pultosok tippje – áztassunk be egy citromszeletet likőrbe, majd rágcsáljuk pár percig.

17.korpamentesít: Masszírozzunk 2 ek. citromlevet a fejbőrünkbe, majd öblítsük le tiszta vízzel. Ezután 1 tk. citromlevet keverjünk össze 1 csésze vízzel és ezzel az eleggyel mossunk hajat. A citrusféle savassága egyensúlyba hozza a fejbőr pH-értékét, így kevesebb korpa jelenik majd meg.

18.házi készítésű illatosító: Aki nem híve az illatgyertyáknak, vagy a légfrissítőnek, az csak főzzön össze citromkarikákat más illatos gyógynövényekkel (rozmaring, fahéj, szegfűszeg), hogy kellemes illatot kapjon.

19.gyomirtónak is tökéletes: A savassága megakadályozza, hogy a gyom tovább növekedjen, csak vigyázzunk, hogy ne permetezzük olyan növényekre, melyeket szeretnénk, ha megmaradnának.

20. limonádé: Igen egyszerű, és igen kedvelt. Nézz szét nálunk, remek receptek után:

A tökéletes limonádé titka

Így dobd fel a limonádét mindössze 3 hozzávalóval

Beyoncé limonádéja

Igyunk gyümölccsel ízesített vizeket 

+1 recept: Mennyei citromkrém

 

forrás: delish.com

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Íme Beyoncé  limonádéja

Íme Beyoncé limonádéja

Régi családi receptet osztott meg a sztár
Görögdinnyés limonádé

Görögdinnyés limonádé

Ha már úgyis fölvágjuk, és kivesszük a magokat, akkor tegyünk félre egy adagot a görögdinnyéből limonádénak is. Savas vagy mentes kiadásban is készíthetjük, a hűsítés garantált.
Bazsalikomos-epres limonádé

Bazsalikomos-epres limonádé

Egy napsütéses napon nem vágyik az ember másra, mint egy jó pohár frissítő italra, ezek közül az epres limonádé bazsalikommal az egyik legjobb.

Napi ajánlatunk

Top videók

Tojásos burgonya

Egyszerű, laktató fogás, ami mellé elég salátát, savanyúságot tálalnod.

Halas melegszendvics

A megszokott tonhalkonzerv helyett ezúttal tengeri halfiléből.

Olívás-fetás csirke

Villámgyors ebéd, ha nincs sok időd főzni.