Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: Salamon Sára

Lustább napokra igazi megváltás: komfort kaja (fél)kész hozzávalóból

Rizzsel töltött szőlőlevél citromos paradicsommártásban
2017. April 4.

A vegán szakácskönyvem, a Kristóf konyhája külön fejezetet szentel az úgynevezett “véletlenül vegán” termékeknek. Ezzel a mókás névvel azokat az élelmiszereket illetem, amelyek nem kimondottan vegán közönségnek készülnek, mégis nélkülöznek minden állati eredetű összetevőt. Lustább napokon, amikor nincs kedvünk hosszasan szöszölni a konyhában, igazi megváltás lehet, ha beszerzünk néhány “komfort kaját” – mint a fagyasztott spenótos burekász, vagy szilvásgombóc, a befőttesüvegben árult articsókaszív, vagy épp a konzerves, már előre megtöltött szőlőlevél, amelyet görög és török élelmiszerboltokban, hipermarketekben és online is könnyen fel lehet lelni. Ez persze nem azt jelenti, hogy ma nincs főzés – csupán azt, hogy kaptunk egy kis előnyt. A (fél)készétel tökéletesítése a házi séf kezében van…

Hozzávalók

adagonként
  • 3 szőlőlevél rizzsel töltve (pl. Palirria, vagy Tamek)
  • 1 csésze aprított paradicsom, vagy paradicsompép, esetleg paradicsomlé
  • 3 szem szárított paradicsom
  • 2 szelet citrom
  • 1 gerezd fokhagyma
  • negyed vöröshagyma
  • 1 marék friss petrezselyem
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • só, bors
  • egy csipet római kömény

Elkészítés

 – A hagymát apróra vágom, a fokhagymát meghámozom. Apróra vágom a petrezselymet és a szárított paradicsomot.

– Egy lábosban felhevítem az olívát, sózom  borsozom, meghintem római köménnyel, majd pirítani kezdem rajta a hagymát, és gyakori kevergetés közben, ha nagyon sisteregne, pár csepp vízzel hígítva kissé megbarnítom.

– Mehet rá a paradicsompép – majd ismét sózok, és borsozok, és belezuttyantom a citromszeleteket, az apróra vágott aszalt paradicsom, és petrezselyem nagyját is, de azért meghagyok néhány friss levelet a tálaláshoz is.

– Mehetnek bele a szőlőlevelek is – majd takaréklángon, fedővel lefedve 7 percen át érlelem az ízeket, és újabb 2 percen át fedő nélkül sűrítem a mártást.

– A tűzről levéve készen is áll a tálalásra – megszórom petrezselyemmel, és rácsepegtetek még egy kis citromot és olívát.

Extra tipp: Aki szokott káposztát tölteni, és ismeri a metódust, házi töltött szőlőlevelet is készíthet – és akkor már a rizsbe érdemes belefőzni némi apróra vágott mandulát, esetleg mazsolát, de a szegfűszeg és egy csipet szerecsendió is jól áll neki. Ha  a “burok” is házilag készül, csak fiatal, zsenge levelekből érdemes válogatni, ezeket forrásban lévő vízzel kell leforrázni, majd sóval bekenni, és hűlés után használható is.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Igazi food hack: isteni, olcsó, és negyed óra alatt elkészül: Ajvárpörkölt fehérbabbal, gombával

Igazi food hack: isteni, olcsó, és negyed óra alatt elkészül: Ajvárpörkölt fehérbabbal, gombával

Ez a recept ismételten a “sarki boltos” alapanyagoknak kedvez: babot, patadicsomsürítményt, vagy épp zakuszkát bármelyik üzletben kaphatunk, de szuperül működik dunsztolt üveges lecsóval is. 
Gyere velünk a legizgalmasabb utcai snackek nyomába!

Gyere velünk a legizgalmasabb utcai snackek nyomába!

Avagy street food Tel-Aviv módra, az idegenvezetőnk természetesen Steiner Kristóf

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!