Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: Salamon Sára

Állítólag ez bolygónk egyik kedvenc fogása

Talán nem véletlen, hiszen egy valódi íz, illat és boldogságbomba!
2017. January 22.

Ismerjük meg a minden ízű curryt, a massaman-t!

Aki járt már nálam a Kristóf Konyhája food truckban, tudhatja, mennyire odavagyok a  curry-ért – nálunk otthon is minden harmadnap “indiai kaja” van, ezért aztán igyekszem a hagyományos curry-t időről időre variálni és újraálmodni.

A „massaman” egy klasszikus thai curry, amely elsősorban abban tér el az indiai változatoktól, hogy a szokásos „százféle” indiai fűszer mellett még ezer másik is van benne – de tényleg, egy valódi íz, illat, és boldogság bomba.

Ne rémítsen meg senkit a hosszú összetevő-lista, a nagy részük mind-mind fűszer – ezek felhajtására a Négy Égtáj Ízei a Fővárosi Vásárcsarnok mellett „egy megállós” beszerzési lehetőség. Itt ugyan készen is lehet massaman pasztát vásárolni, de olyan jó móka otthon készíteni.

Ez a világszerte hihetetlen népszerűségnek örvendő fogás a BBC közvélemény kutatása szerint bolygónk egyik kedvenc fogása, Magyarországon mégis kevesen ismerik. Nos, itt az ideje, hogy ezen (is) változtassunk, együtt. A csicseriborsó instant-megoldás, de természetesen tofu kockákkal, más zöldségekkel, vagy akár dzsekfruittal is szuperül működik. Ez utóbbi egy húsos textúrájú gyümölcs, melyet – szintén a „Négy Égtáj”-ban – konzerv formájában lehet beszerezni. 

Hozzávalók

2 hatalmas, vagy 4 visszafogott adag
  • 1 púpos evőkanál kókuszzsír
  • 1 konzerv csicseriborsó
  • 2 db vöröshagyma
  • 1 csapott kávéskanál római kömény
  • 1 csapott kávéskanál őrölt koriandermag
  • 1 csapott kávéskanál kurkuma
  • 2 db csillagánizs
  • 1 rúd fahéj
  • 2 szegfűszeg
  • 1-2 csipet szerecsendió
  • 2 db kardamom
  • 2 db babérlevél (elhagyható)
  • 1 ujjnyi gyömbér
  • 2 fokhagyma gerezd 
  • fél doboz kókusztej
  • 3 evőkanál sürített paradicsom, vagy mégjobb a szárított paradicsom paszta
  • 1 evőkanál juharszirup, vagy agaveszirup
  • 1 evőkanál tamarind paszta, vagy miso paszta
  • 2 evőkanál mogyoróvaj
  • 4 evőkanál szójaszósz
  • 1 csipet csili
  • fél lime lereszelt héja és leve
  • friss korianderzöld, vagy thai citromfű 

Elkészítés

Holdacskákra vágom a hagymát, vékony szeletekre a fokhagymát, és hámozom, majd vékonyra szelem a gyömbért. 

A kókuszzsírt serpenyődbe dobom, és miközben forrósodik, belehajigálom az összes fűszert – ez lesz ugyanis a curry lelke. 

Amikor már sistereg, hozzáadom a gyömbért, fokhagymát, a hagymát és fokhagymát, és állandó kevergetés mellett pirítom, majd rákanalazom a juharszirupot, és aranybarnára karamellizálom. 

Most jöhet a csicseriborsó – őket is megkapatom kicsit a fűszeres olajjal,  majd mehet bele a mogyoróvaj, a paradicsompaszta, a tamarind paszta, és a szójaszósz. Alaposan összekavarom, rotyogtatom, sercegtetem, majd mielőtt még megégne, megkínálom a kókusztejjel. Ismét kavarok rajta párat, majd lefedem, és takaréklángon főzöm három percen át. 

Egy perccel a főzés vége előtt belereszelem a lime héjart, belepréselem a levet is, majd megkavarom, és korianderzölddel megszórva is tálalom. Klasszikus párolt rizzsel, wokban pirított zöldséges rizzsel, vagy simán csak egy gyors indiai lepénykenyérrel is végtelenül izgalmas fogás. 

Fotó: Salamon Sára

Fotó: Salamon Sára

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Hal(l)atlan Fish&Chips

Hal(l)atlan Fish&Chips

Avagy tofu rudacskák ropogós édesburgonya falatokkal

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!