Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Tavaszi epres-sajtos tojáslepény

Próbáld ki az epret sós receptekben is!

Ez a finom, fehérjedús fogás tökéletes vacsorára, az eper pedig igazán szezonálissá teszi. 

 

Hozzávalók (4 személyre):

fél citrom

2 szál újhagyma 

12 dkg eper 

4 evőkanál extra szűz olívaolaj 

1 evőkanál balzsamecet 

só, őrölt fekete bors 

2 kis marék madársaláta 

2 kis marék rukkola 

5 dkg magozott, fekete olajbogyó 

8 tojás 

4 púpozott evőkanál tejföl 

2 evőkanál liszt 

kevés sütéshez való olívaolaj 

12 dkg camembert sajt 

8 szelet fekete-erdei sonka 

 

Elkészítés: 

A citromot kifacsarjuk, az újhagyma fehér részét felkarikázzuk, az epret megtisztítjuk, cikkekre vágjuk. Az olívaolajat kikeverjük a citromlével, a balzsamecettel, sóval és borssal. Összeforgatjuk a madársalátával, a rukkolával, az eperrel, az újhagymával és az olajbogyókkal. 

A tojásokat kikeverjük a tejföllel, a liszttel és kevés sóval. Egy serpenyőben felhevítünk egy kevés olajat, majd a tojásos massza felét sütni kezdjük rajta. Amikor már kezd kérget kapni, egyik felére ráhelyezzük a felszeletelt camembert sajt felét, valamint 4 sonkaszeletet. Tovább sütjük, majd ráhalmozunk a salátából. Összehajtjuk. Hasonló módon elkészítjük a másik tojáslepényt is. 

 

A tojáslepényeket elfelezzük, a maradék salátával tálaljuk. Bagettet kínálhatunk melléjük. 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Meggyes pohárdesszert csokitojásokkal

Mentsük meg a húsvétról megmaradt csokitojásokat!

Kókuszos-tejbegrízes szelet

Van otthon búzadara? Még pár hozzávaló, és már készülhet is az egyszerű, sütést sem igénylő desszert.

Túrós-fokhagymás bagett

Ne fuss le naponta a pékségbe! Inkább süss otthon foszlós, illatos péksütiket! 

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!