Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Palacsintabatyu

Hívhatjuk akár egész napos reggelinek is, hiszen az első étkezéstől kezdve a brunch-on és az uzsonnán keresztül egészen vacsoráig fogyaszthatjátok ezeket a finom, töltött palacsintákat. A tésztába teljes kiőrlésű tönköly búzaliszt is került, hogy még laktatóbb legyen a palacsintátok, tálaljátok kedvetek szerinti salátával!

Hozzávalók (8 darabhoz):

A tésztához:

2 tojás

2 dl tej

5 dkg teljes kiőrlésű tönköly búzaliszt

15 dkg sima liszt

1,5-2 dl szódavíz (+ ha szükséges, a hígításhoz)

kevés olaj a sütéshez

Az összeállításhoz:

4 púpozott evőkanál majonéz

2 púpozott evőkanál mustár

őrölt fekete bors, só

kevés olaj

8 tojás

8 vékonyra szeletelt sonka

8 vékonyra szeletelt sajt

aprított snidling

Elkészítés:

Elkészítjük a palacsintatésztát. A tojásokat elhabarjuk, kikeverjük kevés sóval és a tejjel. Hozzáadjuk a kétféle lisztet, majd felhígítjuk palacsintatészta sűrűségűre a szódavízzel. 15 percet pihentetjük.

Közben a majonézt kikeverjük a mustárral, a borssal és a sóval.

A pihentetett palacsintatésztát kisütjük, ezt megelőzően, ha szükséges, egy kevés szódavízzel felhígítjuk. A masszából kevés olajon, hagyományos módon 8 nagy palacsintát sütünk. Melegen tartjuk.

Egy serpenyőben, kevés olajon 8 tükörtojást sütünk.

Összeállítjuk a batyukat. Kiterítünk egy palacsintát, közepét megkenjük a majonézes krémmel, erre egy szelet sonka, majd sajt kerül. Rátesszük a tükörtojást, finoman megsózzuk, majd ráhajtogatjuk a palacsinta széleit. Aprított snidlinggel megszórva tálaljuk. Hasonlóan készítjük el a többi batyut is.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Sütőtökös csiga

Ha az idei szezon első sütőtöklevese már elkészült nálatok, épp itt az ideje, hogy édes finomság is kerüljön az asztalotokra az ősz egyik kedvenc zöldségéből. A jól bevált kelt tésztás csiga ezúttal nem kakaós, hanem sütőtökpürés tölteléket kapott. Ráadásul a sült sütőtök olyan finom édes, hogy a töltelékhez cukor hozzáadására nincs is szükség.

Fűszeres töltött padlizsán

Használjátok ki, amíg tart a padlizsánszezon! Ősz elején már jól esnek a melengető ízek, ezért marokkói fűszerkeverék teszi ellenállhatatlanul finommá a kuszkuszos, spenótos, csicseriborsós tölteléket. A keverékbe még egy őszies íz, dió is került.

Almás-szilvás sütemény

Ebbe a sütibe csupa-csupa őszi szín, íz és illat került. A fahéj az almával örök páros, dióval és szilvával ötvözve pedig még ellenállhatatlanabb lesz! Puha, sokáig friss, keverős sütirecept következik.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!