Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Tagliatelle gorgonzolás mártásban körtével és csirkével

Adásban volt: 2017. május 9.
A recepthez tartozó videó
2017. május 9.

Hozzávalók

4 személyre
  • 400 g tagliatelle
  • 25 dkg csirkecomb filé
  • 1 gerezd fokhagyma
  • olívaolaj
  • 2 ek vaj
  • 130 g dió
  • 200 g gorgonzola (dolce)
  • 3-4 dl habtejszín
  • 1 nagyobb körte
  • só, bors ízlés szerint
  • szerecsendió
  • friss bazsalikom

Elkészítés

1. A csirkét vágjuk 1×1 cm-es kockákra, sózzuk, majd felhevített serpenyőben, kevés olajon és vajon megpirítjuk. Végül egy tányérra kiszedjük.

2. A diót durvára vágjuk és ugyanabban a serpenyőben megpirítjuk, majd ez is kiszedjük egy tányérra, és ugyanezt tesszük az apróra vágott körtével is, amit apróra vágott fokhagymával karamellizálunk.

3. Ezután öntsük hozzá a tejszínt és főzzük össze. Hozzáadjuk a gorgonzolát is, majd amikor felolvadt a sajt, hozzákeverjük a ropogós csirke kockákat is és a dió felét. Ízesítsük sóval, borssal és frissen reszelt szerecsendióval.

4. Adjuk hozzá a sós vízben megfőzött tagliatellét és forgassuk össze a mártással. A maradék dióval és friss bazsalikommal díszítjük. Jó étvágyat!

 

5/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal
Marton Adrienn

Marton Adrienn receptje

Szerkesztőink kedvencei

Céklás tagliatelle

Céklás tagliatelle

Egy pici fehérborral, tejszínnel és zsályával!
Rozmaringos lazac bébispenótos tagliatellével

Rozmaringos lazac bébispenótos tagliatellével

Hazánk legismertebb bűvésznője, Ungár Anikó a konyhában is otthonosan mozog. Fellépései során többször is körbeutazta a földet, és amerre járt sok mindent megkóstolt. Anikó nem fogyaszt húst, azonban kedvencei közé tartoznak a halak illetve a tenger mindenféle gyümölcsei.
Sonkával és gorgonzolával töltött sertésszűz

Sonkával és gorgonzolával töltött sertésszűz

A sertés legnemesebb részét érdemes nem mindennapi alapanyagokkal még különlegesebbé tenni.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!