Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Sütőtökkrémleves másképp

Az ősszel együtt megérkezett sokak egyik kedvence, a változatosan elkészíthető sütőtök. Nálam is elkészült a szezon első levese darált húsos feltéttel, zsályával és kesudiótejjel. A magtejre írtam a receptben alternatívát, de néha érdemes a változatos ízvilágú növényi tejekkel is kísérletet tenni.  
2017. October 19.

Hozzávalók

4 személyre
  • 60 dkg sütőtök (tisztítva mérve)
  • 1 + 1 evőkanál olívaolaj
  • 1 fej salottahagyma
  • 4-5 zsenge zsályalevél
  • só, őrölt fekete bors
  • 4 dl zöldségalaplé
  • 2 dl kesudiótej (vagy habtejszín)
  • 2 karéj magos kenyér
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 20 dkg darált hús (sertés, marha)
  • bazsalikomlevelek a díszítéshez

Elkészítés

husossutotokleves1

A megtisztított sütőtököt felkockázzuk, majd egy sütőpapírral leterített sütőlemezre tesszük. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt készre sütjük.

Egy lábasban felhevítünk egy evőkanálnyi olívaolajat. Üvegesre pároljuk rajta a finomra aprított hagymát, rászórjuk a szintén apróra vágott zsályát és a sült tököt, sózzuk, borsozzuk. Felöntjük az alaplével, egyet forralunk rajta, majd botmixerrel krémesre törjük.

A kesudiótejet vagy tejszínt kikeverjük egy kevés levessel, majd a többihez csorgatjuk, és még egyet forralunk rajta.

A kenyeret felkockázzuk, és forró, zsiradékmentes serpenyőben kissé megpirítjuk.

A maradék olajat felhevítjük egy serpenyőben, megfuttatjuk rajta a megpucolt, finomra vágott fokhagymát. Rátesszük a darált húst, erős lángon, kevergetve fehéredésig pirítjuk. Ezután mérsékeljük a lángot, és átsütjük a húst, közben sózzuk, borsozzuk.

A kész levest a darált húsos feltéttel és a kenyérkockákkal tálaljuk, bazsalikomlevelekkel díszítjük.

 

 

 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Sütőtökös egytál kolbásszal, zsályával

Sütőtökös egytál kolbásszal, zsályával

Vártátok már a sütőtökszezont? Megmondom őszintén, én nagyon: ez az a zöldség, amit leginkább sokoldalúan fel tudok használni az őszi-téli szezonban. És az illata sem utolsó a sülés közben! Most zsályával, fetával és mogyoróval kombináltam, szaftos kolbászt karikáztam mellé, és hogy ropogjon is, a tetejét jól megszórtam kenyérkockákkal a sütési idő végén.

Őszi rumos pohárdesszert

Amerikában a héten rumpuncs ünnepnapot tartanak. Innen jutott eszembe az ötlet, hogy a klasszikus rumpuncs ízeket őszi gyümölcsökkel kombinálva alkossak egy nagyon egyszerű, de annál finomabb desszertet.
Újra elérkezett az együnk egy jó meleg levest időszak! LevesszezON!

Újra elérkezett az együnk egy jó meleg levest időszak! LevesszezON!

Mentás-krémsajtos borsóleves parmezánchips-szel

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!