Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Sonkás-sajtos tarja spárgával és tojással

Laktató húsétel könnyű, tavaszias körettel.
2020. June 3.

Ezek a hetek nálam a spárgáról szólnak. Minden formáját szeretem: levesként, sütve, párolva, a zöldre és a fehérre is megvannak a tuti receptjeim. Ezúttal egy laktatóbb húsételhez választottam a lehető legegyszerűbb (de annál finomabb) spárgás köretet. 

Hozzávalók

4 személyre
  • A húshoz:
  • 8 kisebb tarjaszelet
  • só, őrölt fekete bors
  • kevés liszt
  • kevés olaj a sütéshez + a tepsihez
  • 20 dkg trappista sajt
  • 2 tojássárgája
  • kb. 6 púpozott evőkanál tejföl
  • 4 nagy szelet sonka
  • A körethez:
  • 50 dkg fehér spárga
  • só, kevés cukor, kevés citromlé
  • 4 db (tetszőlegesen megfőzött) tojás
  • aprított snidling a díszítéshez

Elkészítés

 

A tarjaszeleteket sózzuk, borsozzuk, lisztbe forgatjuk. Egy serpenyőben felhevítünk kevés olajat, majd erős lángon, oldalanként fél-fél perc alatt kérget sütünk a hússzeletekre. Áttesszük egy olajjal vékonyan kikent tepsibe. 

A sajtot lereszeljük, összekeverjük a tojássárgájával, kevés sóval és annyi tejföllel, hogy sűrű masszát kapjunk. A sonkaszeleteket elfelezzük, mindegyik szelet húsra teszünk egy fél szelet sonkát, arra pedig kanalazunk a sajtos keverékből (terülni fog, a széleket hagyjuk üresen). 180 °C-os sütőben kb. 30-35 perc alatt készre sütjük. 

Közben a spárgákat megmossuk, alaposan megpucoljuk. Sóval, kevés cukorral és pici citromlével ízesített vízben (lehetőleg állítva, csúcsaikkal felfelé), vastagságtól függően kb. 12-14 perc alatt megpároljuk. A hússzeletek mellé tálaljuk a spárgát, melléjük helyezünk 1-1 kettévágott főtt tojást (lehet akár lágytojás is), végül aprított snidlinggel díszítjük. 

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Meggyes-tejberizses torta

Meggyes-tejberizses torta

Szerintünk ez a süti gyereknapra is szuper választás!
„Gyros” lepény

„Gyros” lepény

Hagymás-tejfölös-csirkés kelt lepény gyros fűszerkeverékkel megbolondítva.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!