Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Mangó és avokádó, a legjobb barátok

Szuper mártogatós recept következik!
2019. June 23.

Itt Floridában éppen elkezdődött a mangó- és avokádószezon, ami azt jelenti, hogy szó szerint halmokban áll ez a két gyümölcs. Helyben terem mindkettő, hiszen pont az ilyen klímát és földet szereti. Ettől olyan nagyon jóízűek…

Na, de a lényeg: avokádó hegyek mindenfelé, bármerre nézek, a lakóparkunkban álló mangófa pedig roskadozik a mangótól, ahogy egyébként az üzletek standjai is, sőt még az utak szélén is árulják. Eddig a legolcsóbb mangó darabja 51¢ volt, ami kb. 150 Ft-nak felel meg, de itt még annál is kevesebbnek számít. Így aztán ilyenkor mindenki mangót eszik mangóval, és avokádót avokádóval, vagy a kettőt együtt. Lehet, hogy furcsának tűnik, de egy jó érett mangó (ami tudom, Magyarországon ritka, de a napon meg lehet érlelni) guacamoléba – a mexikói avokádókrémbe – kockázva nagyon érdekes és friss ízt eredményez. A mexikóiak pedig sokszor eleve kihagyják a guacamoléból a paradicsomot (nem úgy, mint én), úgyhogy a mangó külön jól jön.

Hozzávalók

2 személyre
  • 3 kisebb avokádó
  • 1 érett mangó
  • friss korianderlevél ízlés szerint
  • egy kisebb lila hagyma fele apróra vágva
  • egy kis csili apróra vágva (elhagyható vagy ízlés szerint)
  • só, bors
  • 1 ek. lime-lé

Elkészítés

Az avokádókat félbevágjuk, eltávolítjuk a magjukat, és a húst egy tálba kanalazzuk. A mangót meghámozhatjuk és a hosszúkás mag mentén felkockázhatjuk, vagy a poharas módszert is választhatjuk a megpucolására, erről itt látható egy videó.

A mangókockákat az avokádóhoz adjuk, ahogy a koriandert, a hagymát, a csilit, a sót, borsot és a lime levét is. Egy villával kissé összetörjük, amíg a kívánt textúrát elérjük, majd frissen tálaljuk. És bármennyire is zöldségpárti vagyok, ez a mártogatós igazán csak tortillacsipsszel finom – nekem lila kukoricából készült volt itthon, ezt használtam.

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Avokádós reteksaláta

Avokádós reteksaláta

Szuper páros együtt, próbáltátok már?
Török mártogatós dióval

Török mártogatós dióval

Amerikában ma nemzeti diónap van, az ott élő Horvát Sára pedig ki is használta az alkalmat, és készített egy isteni mártogatóst.
Cseresznye sósan

Cseresznye sósan

Sára szerint isteni a cseresznye sós ételekben. Egyetértünk!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!