Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Cseresznye sósan

Sára szerint isteni a cseresznye sós ételekben. Egyetértünk!
2019. June 22.

Imádom a cseresznyét, ezért nagyon sok formában készítem, legtöbbször édesen. Most azonban gondoltam, megosztom veletek az egyik kedvenc salátámat, amiben ugyan cseresznye van, de persze alapvetően sós összhatású. Nagyon érdekes ízkombináció, a quinoa sós és kissé roppan, a rukkola kesernyés, a cseresznye édes, az öntet pedig kellemesen savanyú. Imádom!

Hozzávalók

2 személyre
  • 15 dkg quinoa
  • só, bors
  • Az öntethez:
  • 4 ek. olívaolaj
  • 2 ek. citromlé
  • 2 ek. balzsamecet
  • 2 tk. mustár
  • 2 tk. méz
  • csipet só, bors
  • A salátához:
  • 4 nagy marék rukkola
  • 25 dkg cseresznye kimagozva, félbevágva
  • 8-9 dkg kéksajt, kecskesajt vagy feta morzsolva
  • 5 dkg fenyőmag, pisztácia vagy vegyes mag

Elkészítés

Először a quinoát főzzük meg. Szűrőben alaposan leöblítjük, majd kb. kétszeres mennyiségű vízben felforraljuk, és 15-20 perc alatt készre főzzük. Lefedve állni hagyjuk, majd 5 perc elteltével villával átkeverjük.

Közben elkészítjük az öntetet: az összes alapanyagot zárható üvegbe tesszük, és alaposan összezárjuk.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Tej, ahogyan még sosem láttad

Tej, ahogyan még sosem láttad

Tres leches, a süti, amit meg kell sütnötök!
Peaches and cream – barack és tejszín

Peaches and cream – barack és tejszín

Sára desszertje tökéletes lesz erre az elkövetkezendő forró napokra.
Rántott mozzarella

Rántott mozzarella

Szeretjük a rántott ételeket, szeretjük a sajtot, egyértelmű, hogy Horvát Sára rántott mozzarellájáért is oda vagyunk!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!