Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Peaches and cream – barack és tejszín

Sára desszertje tökéletes lesz erre az elkövetkezendő forró napokra.
2019. June 16.

Szerény véleményem szerint a tejszín és a barack nem igazán illik össze. Akkor persze nagyon, ha egy ilyen shortcake készül belőle, de máshogy összekeverve nekem nem ízlik túlzottan. Itt Floridában viszont – de különösen a szomszédos Georgia államban, ahol állítólag a legjobb barack terem (nem igaz, a magyar sokkal jobb) – nagy hagyománya van, ezért nem hagyhatom ki a peaches and cream receptet. És ha már elkészítettem, akkor közelítsünk csak az egészséges felé: legyen a tejszínből és a barackból zabkása, ami a hűtőben készül főzés nélkül, egy éjszakán át. A tejszín felét helyettesíthetjük tejjel.

Hozzávalók

2 adaghoz
  • 9 dkg zabpehely
  • 1 ¼ dl joghurt
  • 1 ¼ dl tejszín
  • 3 kisebb barack meghámozva és felkockázva
  • méz ízlés szerint

Elkészítés

Összekeverjük a zabpelyhet a joghurttal és a tejszínnel, valamint a felkockázott barack felével. Egy lehetőleg zárható üvegbe vagy pohárba tesszük. Lefedjük, majd legalább 8, de inkább 12 órára a hűtőbe tesszük (egy éjszakára).  

A maradék barackot tálaláskor szétosztjuk az üvegek között, és ízlés szerint meglocsoljuk mézzel.  

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Avokádós reteksaláta

Avokádós reteksaláta

Szuper páros együtt, próbáltátok már?
Rántott mozzarella

Rántott mozzarella

Szeretjük a rántott ételeket, szeretjük a sajtot, egyértelmű, hogy Horvát Sára rántott mozzarellájáért is oda vagyunk!
Omlós keksz citrommal és lime-mal

Omlós keksz citrommal és lime-mal

A bazsalikom igazán különlegessé varázsolja!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!