Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Csirkés-zöldséges palacsintabatyu

Zöldségek, csirke és kolbász került a batyukba…
2019. October 9.

A palacsinta sós töltelékekkel legalább olyan finom, mint az édes változatok. Batyunak formázva pedig nagyon mutatós is, persze, ha siettek, elegendő, ha csak feltekeritek. 

Hozzávalók

8 darabhoz
  • A palacsintához:
  • 2 tojás
  • 2 dl tej
  • 1 nagy csipet só
  • 18 dkg liszt
  • szódavíz (kb. 2,5 dl)
  • kevés olaj a sütéshez
  • A töltelékhez:
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 15 dkg kolbász
  • 2 közepes méretű kápiapaprika
  • 30 dkg cukkini
  • 1 csokor újhagyma fehér része
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 30 dkg csirke felsőcombfilé
  • só, őrölt fekete bors
  • A tálaláshoz:
  • tejföl, mustár és só
  • tetszőleges saláta

Elkészítés

A tojásokat kikeverjük a tejjel és a sóval, majd hozzászórjuk a lisztet. Felhígítjuk a szódavízzel, 30 percet állni hagyjuk, majd olajjal vékonyan kikent palacsintasütőben 8 nagy méretű, az átlagosnál kissé vastagabb palacsintát sütünk. 

Közben elkészítjük a tölteléket. Egy serpenyőben felhevítjük az olajat. Rátesszük a kis kockákra vágott kolbászt, lassú tűzön sütni kezdjük. Hozzáadjuk a megmosott, felkockázott kápiát és cukkinit, majd a felkarikázott újhagymát és a megpucolt, lereszelt fokhagymát. Erős lángon összesütjük, végül hozzáadjuk a kis kockákra vágott csirkét is. Készre sütjük, közben sózzuk, borsozzuk. 

Mindegyik palacsinta közepére teszünk bő 2 evőkanálnyi tölteléket. Batyut formázunk belőlük, átszúrjuk egy-egy kis nyárssal. Mustárral és sóval ízesített tejfölt, valamint tetszőleges kevert salátát kínálunk mellé. 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Őszi színes vitaminsaláta

Őszi színes vitaminsaláta

Színpompás, egészséges vitaminbomba, erre lesz szükségünk ősszel!
Körtés-csokis leveles süti

Körtés-csokis leveles süti

A konyhakész leveles tészta a sietős hétköznapok megmentője.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!