Szakácstréning a Külügyminisztérium külképviseletein
A gasztronómia és a vendéglátás politikai és gazdasági célokat is szolgál, egyben nagyon fontos országimázs-építő tényezők is – fejtette ki a tréning bemutatásakor Balogh Csaba, a Külgazdasági és Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára hétfőn. A legfontosabb dolgok a fehér asztalnál dőlnek el, így kiemelten fontos, hogy a külképviseleteken a gasztronómia, a borkultúra és a hozzáértő emberek valódi segítséget jelentsenek a misszióvezetők számára.
Az idei szakácsképzésen a berlini, a hágai, a helsinki, a párizsi, a varsói, a madridi, a brüsszeli, a londoni, a New York-i, a strasbourgi, a berlini és az oslói képviselet szakácsai vehetnek részt. Az öt nap alatt öt neves magyar séf tart tematikus előadásokat és főzőbemutatót – idén a régiós konyhákra koncentrálva. A részt vevő szakácsok kérésére a desszerteknek külön napot szentelnek a programban.
A Magyar Konyha öt éve rendezi meg a képzést, mely idén először vidékre is ellátogat: két napot töltenek Egerben, az egri borvidéken. Ruprecht László, a tréning egyik előadója elmondta, Eger “kis Franciaország”, ahol minden megtalálható, amire a jó konyhaművészethez szükség van.
Balogh Csaba kiemelte: idén újításként a különböző ételérzékenységekkel kiemelten foglalkoznak, felkészítik a szakácsokat és séfeket a speciális igényekre, ötleteket adnak arra, miként és mivel lehet helyettesíteni és kiváltani az egyes érzékenyítő anyagokat.
A budapesti főzőbemutatók során készült menüsorok szorosan illeszkednek a Külügyminisztérium 2017-es borválogatásához. Idén a magyar borokat 26 pincészet 26 fajta bora képviseli a világban, 142 magyar külképviseleten. A külügyi borválogatásban 12 furmint, vagy furmintalapú házasítás található.
forrás: MTI