Ma egy igen érdekes világnapot ünnepelnek az Egyesült Államokban
A Halloween előtti éjszakát a Wellcat két bloggere, Thomas és Ruth Roy nevezték el Kísértetjárta Hűtő Éjszakájának, hogy kiderítsék, miféle lény bújik meg a hűtők alsó polcainak hátuljában. Most nem kell feltétlenül a hűtőhöz rohanni egy szellemirtóval, csak fel kell idézni, mikor is takarítottuk ki legutóbb ezt a konyhai tárolóeszközt.
A furcsa világnap célja ugyanis az, hogy felhívja a figyelmet a hűtőszekrény rendszeres kitisztítására és karbantartására. Remek bemelegítés a másnapi rettegésmaratonhoz, ha leoltjuk a konyhai lámpákat, és a ház minden lakójával karöltve, tisztítószerekkel felszerelkezve, nekiesünk a hűtőnek, hogy felkutassuk és kivégezzük a benne rejlő idegen lényeket.
Miféle idegen lények ezek?
Maradék kínai a múltkori rendelésből, melyet elraktunk, hogy majd másnap befejezzük – de nem. Zöldes foltokat növesztő sajt, bűzlő tejtermék, levet eresztő, erősen túlérett gyümölcsök, zöldségek, stb. Szem előtt kell tartanunk, hogy a hűtő sem ad örök élethosszt az élelmiszereknek!
Hogyan előzhető meg, hogy a hűtőnk a ház legijesztőbb pontja legyen?
A szelleműzési módszer rendkívül egyszerű: legalább hetente egyszer pakoljunk ki a hűtőből, és gyorsan, alaposan takarítsuk ki azt. Ezzel nem csak friss illat és tisztaság lesz benne, de átnézhetjük, az addigi tartalmából mire van szükségünk, mi az, melynek a szavatossága a végéhez közeledik, és mi az, melytől azonnal búcsút kell vennünk.
Ha nincs minden héten erre időnk/kedvünk, akkor sem kell aggódni: a lényeg, hogy a kiömlött, lecsöppent foltokat azonnal takarítsuk fel, illetve a hűtő elejére mindig függesszük ki, mik találhatók benne, és azok meddig szavatosak.
forrás: The Daily Grid