Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

Hogyan tisztítsuk meg a zuhanyfüggönyünket?

2022. September 14.

Helyhiány miatt – vagy más egyéb okból – sokan szavaznak zuhanykabin helyett zuhanyfüggönyre. Egy tuti, ha beszereztük, akkor takarítani is kell, ehhez mutatunk most módszereket.

Mosógépben

Ha textilből készült, akkor kellett kapnunk hozzá tisztítási útmutatót, amin szerepel, hogy egyszerűen be lehet-e dobni a mosógépbe. Ez szinte mindegyikkel megtehető, csak a víz hőmérsékletét állítsuk alacsonyra, valamint a centrifuga sebességét is. Előtte az akasztókat vegyük le, és csak hasonló színű és jellegű ruhaneműt tegyünk mellé. Használjuk a kímélő programot és kevés mosószert. Ellenőrizzük, hogy tehetjük-e szárítógépbe, amennyiben nem ajánlott, terítsük ki, majd hagyjuk megszáradni. Ha túl gyűrött lesz, akasszuk fel, szerencsére a zuhanyzóban a lehető legkönnyebb magas páratartalmat „előállítani”, ezzel meg is oldottuk a vasalás kérdését.

Kézzel

Ha kizárólag kézzel mosható a függöny, egy nagy lavórba vagy a fürdőkádba töltsünk hideg vizet, és rakjunk bele egy kevés mosószert. A foltokra tehetünk közvetlenül is mosószert vagy szódabikarbónát. Hagyjuk ázni, mossuk ki, majd jöhet a teregetés.

Ha csak egy foltot szeretnénk eltüntetni

Egy mikroszálas kendőt nedvesítsünk be, szórjunk rá egy evőkanálnyi szódabikarbónát, majd dörzsöljük bele a foltba. Töröljük át nedves, tiszta kendővel, ha a folt még látszik, ismételjük meg még egyszer.

Hogyan mossuk a műanyag zuhanyfüggönyt?

Mosógépben: vegyük le az akasztókat, és tegyük a gépbe 2-3 törölköző társaságában. Mehet hozzá mosószer, és indítsuk el gépet alacsony hőmérsékleten, illetve fordulaton. Semmi esetre se tegyük szárítógépbe, teregessük ki.

Kézzel: töltsünk meg egy nagy lavórt vagy a fürdőkádat hideg vízzel, adjunk hozzá egy kevés ecetet. Ebben áztassuk egy órán át, majd puha szivaccsal dörzsöljük le a makacs foltokat.

Tipp: Foltot hagyott a vörösbor? Itt a megoldás!

Milyen gyakran mossuk ki a zuhanyfüggönyt?

Nincsenek kőbe vésett szabályok, de érdemes évi 2-3 alkalommal, ha nagyon sokan használják a fürdőszobát, akkor akár havonta is.

Hogyan tisztítsuk meg az akasztókat?

Áztassuk ecet, víz és mosogatószer keverékébe 20 percre, majd töröljük szárazra.

Hogyan tarthatjuk tisztán a zuhanyfüggönyt?

A nedvesség és a pára miatt a penész a legnagyobb ellenségünk. Ennek terjedését úgy tudjuk megakadályozni, ha egy szórófejes üvegbe ecetet töltünk, vagy veszünk egy erre a célra szolgáló tisztítószert, és minden használat után befújjuk a zuhanyfüggönyt. Érdemes alaposan kiszellőztetni a fürdőszobát, a lényeg, hogy minél előbb megszabaduljunk a párától. Ha új zuhanyfüggönyt veszünk, léteznek penészálló és víztaszító fajták is, jó ötlet egy ilyenbe beruházni.

Forrás: Reader’ Digest

Ez is érdekelhet:

Hogyan tisztítsuk meg a gáztűzhely rózsáit?

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!