Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

Hogyan tároljuk helyesen a zöldségeket és a gyümölcsöket?

2019. August 13.

A kosarunkat jól telepakoltuk finomabbnál finomabb termelői áruval, és éppen hazafelé tartunk a piacról. Ekkor azonban még nem végeztünk a bevásárlással, csak ezután következik az egyik legfontosabb mozzanat: a megfelelő tárolás. Érdemes odafigyelni rá, hogy az azonnal fel nem használt zöldségek és gyümölcsök sokáig megőrizzék frissességüket. 

 

Sárgarépa

A sárgarépa a legtöbb hűtő frissentartó fiókjának egyik állandó lakója. Tésztaszószok, pörköltek, sőt sütemények alapvető hozzávalója, de önmagában is szuper jó pirítva, sütőben sütve, pürésítve vagy párolva. Akárhogyan is készítjük el, akkor lesz igazán finom, ha jó ropogós sárgarépát használunk a recepthez, azaz elkerüljük, hogy bepuhuljon tárolás közben. Ehhez elengedhetetlen, hogy a szép zöld leveleitől búcsút vegyünk, mivel magukba szívják a nedvességet, és hamar elkezdenek rohadni. Miután a zöldet eltávolítottuk, tegyük a répát zárható zacskóba, de ne zárjuk le légmenetesen, hagyjuk levegőzni. A másik trükk az, hogy csak felhasználás előtt mossuk meg, és inkább tegyük földesen a zacskóba.

 

Uborka

Az uborkának szintén a nedvesség a legnagyobb ellensége. Ha befóliázott kígyóuborkát vettünk, rögtön távolítsuk el a fóliát. Ha megmossuk, alaposan töröljük és szárítsuk meg. A kívül teljesen száraz uborkát csavarjuk papírtörlőbe, majd helyezzük így zárható zacskóba, de a répához hasonlóan hagyjuk levegőzni. A hűtőben pedig ne tegyük túl hideg részre, a zöldséges fiókban lesz a legjobb neki.

 

Zöldfűszerek

A vágott zöldfűszereket mossuk meg, majd minél alaposabban töröljük szárazra. A salátacentrifuga kifejezetten alkalmas a kiszárításra, de az is jó, ha óvatosan, papírtörlővel itatjuk le a nedvességet. A puhább fajtákat, például a mentát, koriandert vagy petrezselymet a legjobb befőttes üvegben tárolni. Tegyünk bő ujjnyi vizet az üveg aljára, ha kell, vágjuk méretre a növények szárát, majd állítsuk vízbe. Az egész üveget csomagoljuk egy zacskóba, ezt gumiszalaggal rögzíthetjük. Így egyben helyezzük a hűtőbe, ha kell, pár naponta pótoljuk a vizet. Hasonló a teendő a bazsalikommal, csak ne zacskózzuk be az üveget, illetve hűtő helyett tárolhatjuk a konyhapolcon, közvetlen napfénytől védett helyen. A strapabíróbb fűszereknél (rozmaring, kakukkfű vagy zsálya) elegendő, ha benedvesítünk egy papírtörlőt, beletekerjük az ágakat, majd az egészet a hűtő frissentartó fiókjába tesszük lezárt zacskóban.

 

Leveles saláták 

A romlófélben lévő leveleket válogassuk ki, távolítsuk el. Ezután mossuk és szárítsuk meg alaposan a salátát a fenti módszerek szerint, majd terítsük ki a leveleket papírtörlőkre. Tekerjük fel, majd a végüknél fogjuk össze gumiszalaggal. Ezután így vagy nyitva hagyott zacskóban tegyük a hűtőszekrény frissentartó fiókjába.

 

Paradicsom

Ha még nem egészen érett, akkor hagyjuk a pulton pár napig, ezalatt szépen be fog érni. Az érett paradicsomot viszont rögtön rakjuk a hűtőbe, így megállíthatjuk az érési folyamatot. 

 

Citrom

A citrom akkor kezd tönkremenni, ha elveszíti a nedvességtartalmát, így ezt kell megelőznünk. Lezárt zacskóban tárolva akár 4 hétig is eláll.

 

Spárga

Bár épp nincs szezonja, de azért említsük meg a spárgát is. A vágott fűszerekhez hasonlóan fontos, hogy pótoljuk a nedvességet. Vágjunk le a szárukból egy keveset, és állítsuk egy csésze vízbe, majd így tegyük a hűtőbe. A vizet cseréljük le pár nap után, ha zavarossá válik. 

 

Forrás: mashed

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!