Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Hogyan lesz a kávébab héjából autóalkatrész?

2019. December 7.

A világ egyik legnagyobb autógyártója, a Ford érdekes és új módszerrel próbál tenni a környezetünkért. A nemes feladatból a McDonald’s is kiveszi a részét, az étteremlánc a kávépörkölés során keletkező hulladékot – egészen pontosan a kávébab pörkölés közben lehulló héját – adja át az autógyártónak, amely aztán bioműanyagokat készít belőle. Ezzel a felhasználási módszerrel amellett, hogy kevesebb élelmiszeripari hulladék keletkezik, az elkészült autóalkatrészek könnyebbek lesznek, előállításukhoz pedig kevesebb petróleumra van szükség, így csökken a szén-dioxid-kibocsátás.

Fotó forrása: Ford

Az autóipar hatalmas nyomás alatt áll, hogy csökkentsék a káros anyagok kibocsátásának mértékét, valamint növeljék az elektromos gépjárművek gyártását, hiszen ebből az iparágból származik a teljes szénkibocsátás (széndioxid és szénmonoxid) negyede.

Az autógyártó sajtótájékoztatóján részletesen beszámolt a folyamatról. Évente több millió kilogramm kiszáradt kávébabhéjból készítenek tüzelőanyagot, a Ford és az étterem közösen új és innovatív módszert kínál ennek felhasználására. Felfedezték ugyanis, hogy a kávéhéj tartós anyaggá alakítható át, ezzel pedig egyes autóalkatrészek megerősíthetővé válnak. A héjat alacsony oxigéntartalmú kemencékben rendkívül magas hőmérsékletre hevítik, műanyaggal és más adalékanyagokkal keverik, majd különböző formákba öntik. Az anyag teljesíti azokat a minőségi előírásokat, amelyeket például fényszóróházakkal és más belső alkatrészekkel szemben támasztanak. Az új anyag kb. 20%-kal könnyebb, előállítása pedig 25%-kal kevesebb energiába kerül – nyilatkozták a Ford képviselői.

Forrás: The Verge

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Környezettudatos döntés lenne lárvás fasírtot enni?

Környezettudatos döntés lenne lárvás fasírtot enni?

Egy startup arra akarja rávenni az embereket, hogy gyümölcslárvákat fogyasszanak

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!