Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

Hogyan iszod a feketét? Fókuszban 4 ország eltérő kávézási szokásai

2022. May 14.

Magyarországon abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy történelmi okokból több nagyon eltérő nemzet kávézási szokásait is behatóan ismerhetjük. Ihatunk török kávét, vannak bécsi jellegű kávéházaink, illetve sokfelé lehet már jó olasz presszókávékat inni. Érdemes azonban azt is megnézni, hogy távolibb országokban hogyan fogyasztják a feketét – és itt most nem az amerikaiak ízesített, habos-szirupos csodáira gondolunk –, lássuk, mit jelent Kolumbiában vagy éppen Finnországban egy csésze kávé! 

 

Etiópia

Sok szemes és őrölt kávé csomagolásán szerepel az „etióp” szó, de milyen is egy etióp kávé? Nagyon régóta isznak kávét ezen a vidéken, a legenda szerint egy kecskepásztor felfigyelt rá, hogy az állatai feltűnően virgonccá válnak, miután valami fura piros bogyót legelnek le a bokrokról. A pásztor vitt a bogyókból egy közeli kolostorba, ahol a szerzetesek a gonosz kiűzéseként a bogyókat tűzbe hajították. Az így megpörkölt szemeket aztán kifőzték, és ahogy az lenni szokott, véletlenül felfedezték a kávét. Aranyos történet, amiből ki tudja, mennyi igaz, az viszont tény, hogy Etiópia az egyik legnagyobb kávétermesztő a világon, és fogyasztása is jelentős. Faszénen, terrakotta kancsóban főzik, ha elkészült, összegyűlnek az emberek, és közösen fogyasztják, tej nélkül. Kerülhet bele viszont cukor, egy kevés só vagy éppen vaj is.

 

Kolumbia

A másik nagy kávétermesztő nemzet. A helyiek a kávét általában lecsöpögtetős rendszerben készítik, pontosabban az őrölt kávét bebugyolálják valamibe, majd forró vizet öntenek rá. A kolumbiaiak a napot egy tintóval kezdik, ami kis csésze kávé cukorral. Ezt nem csak reggel fogyasztják, hanem gyakorlatilag bármely napszakban, általában nagyon édesen. Van még a café is, ami sok habosított tejet jelent nagyon kevés kávéval, valahol félúton lehet a cappuccino és a latte macchiato között.

 

Kapcsolódik: 5 érdekesség a fenntartható kávétermelésről 

 

Kuba

A karibi szigetországban is virágzik a kávékultúra. Helyi jellegzetesség a sokkal sötétebb színű kávé, ennek oka, hogy nyers cukrot kevernek a presszókávéba, amitől az sűrűbb és habosabb lesz. Az 1930-as évekig kolumbiai módon készítették, de egy ügyes húzással az olaszok meghonosították a karos kávégépeiket, és azóta olasz jellegű kávékat készítenek. 

 

Finnország

Meglepő lehet, de a finnek isszák arányosan a legtöbb kávét. Általában filtereset, ami elég magas koffeintartalmú. Sokan gondolkoztak el azon, hogy vajon miért ilyen jelentős a kávéfogyasztás. Az általánosan megfogalmazott vélemény szerint összefügghet a sok sötét nappal, illetve jó indok arra, hogy az emberek összejöjjenek, közösen töltsenek egy kis időt. Helyi különlegesség a finn sajtkávé, avagy a kaffeeost. A finn leipäjuusto egy édes sajt rénszarvastejből készítve, és magas zsírtartalma miatt igen krémessé tudja tenni az erős fekete kávéjukat.

 

Témába vág: 

Tudod hogyan készül az instant kávé?

 

Forrás: mashed

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Van olyan, hogy a régi kávé egyszerűen elporlad?

Van olyan, hogy a régi kávé egyszerűen elporlad?

És meddig tartható el az őrölt fekete?

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!