Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Ezeket az „evős” kihívásokat semmiképpen se próbáljátok ki!

2019. November 3.

Nagy az a bizonyos állatkert, no és persze a kerítés is alacsony… Nincs ez másként a futótűzként terjedő „evős” kihívásokkal sem. Az itt felsoroltak ráadásul nem csupán kellemetlenek, hanem kimondottan veszélyesek is, ki ne próbáljátok! 

 

A fahéj finom, de a jóból is megárt a sok

Vannak olyan – egyébként ehető, sőt ízletes – hozzávalók, amelyek önmagukban egyáltalán nem fogyaszthatók. Ilyen a fahéj is. Ez a tény azonban nem akadályozott meg idáig több százezer embert abban, hogy megpróbáljanak megfelelni a fahéjkihívásnak, nevetséges produkcióikat pedig sokan fel is töltötték a YouTube-ra. A kihívás egyszerűnek hangzik, hiszen semmi mást nem kell tenni, csak folyadék nélkül lenyelni egy evőkanálnyi őrölt fahéjat. Ami – mondjuk ki – gyakorlatilag lehetetlen, mivel a szárított fakéreg nem oldódik a nyálban, így amint érzékeli szervezetünk a vízzáró port, megpróbál tőle minél gyorsabban megszabadulni. Ennek eredménye a köhögés, öklendezés, zihálás és a többi „vicces” tünet. Valódi veszélyt jelent viszont, ha a fahéj a tüdőnkbe kerül, ez akár szervroncsolódáshoz is vezethet. 

 

Egy üveg szójaszósz

A kihívás során egyszerre kell meginni egy teljes üveg rendkívül sós szószt. Ezzel gyakorlatilag sómérgezést kapunk, vagyis akkora mennyiségű só kerül a véráramunkba, amennyi már képes elvonni a vizet az agyunktól és más szerveinktől. Szélsőséges esetben kómát és agykárosodást okozhat, sőt halálos is lehet.

 

Tömjük a cukrot 

Gyerekek és felnőttek körében egyaránt elterjedt kihívás a mályvacukros. A feladat roppant egyszerű: annyi cukrot kell a szánkba pakolni, amennyit csak bírunk. Rágni vagy nyelni nyilván tilos, aki pedig kiköpi, köhög vagy hány, az nyilván veszít. A játék veszélyei elég egyértelműek, hiszen nagyon könnyen meg lehet fulladni a mályvacukortól.

 

21 rövid 21 évesen

Az Egyesült Államokban 5 fiatalból 4 masszív ivászattal ünnepli a 21. születésnapját, ettől az életkortól lehet ugyanis legálisan alkoholos italokhoz jutni. A buli súlyosbított verziója az a kihívás, amely során 21 fajta alkoholt kell meginni. 21 feles egy 75 kg-os embernek 42 ezrelékes véralkoholszintet jelent, 30 ezreléknél következik be általában az eszméletvesztés. Ugyanez a véralkoholszint potenciálisan életveszélyes mérgezést is jelenthet felgyorsult szívveréssel és nehézlégzéssel társulva, 40 ezreléktől pedig kómába is lehet esni.

 

Forrás: mashed

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Új, veszélyes fogyókúra tört be: a Hamupipőke diéta

Új, veszélyes fogyókúra tört be: a Hamupipőke diéta

Mondjuk is, miért ne vágjon bele senki!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!