Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

Ez lesz a legújabb, mindenki számára elérhető táplálék 2050-ben

"Dióra emlékeztető ízű, és ropogós állagú. A marhahússal összemérhető mennyiségű fehérjét tartalmaz."
2016. December 18.

A Föld népessége 2050-re eléri a 9 milliárdot, így a szakértők folyamatosan az alternatív táplálékforrásokat kutatják, hogy a megnövekedett népességnek is jusson elegendő élelmiszer. A méhlárva lehet a következő megújuló táplálékforrás egy közelmúltban megjelent tanulmány szerint.

Az ENSZ tájékoztatása szerint a bolygó lakosságának egy része már így is jelentős mennyiségű rovart fogyaszt, Latin-Amerikától Afrikáig, Ázsiáig. Sok helyen a rovarok igazi táplálékforrást jelentenek. A méhlárva dióra emlékeztető ízű, és ropogós állagú. A marhahússal összemérhető mennyiségű fehérjét tartalmaz.

Észak-Amerika és Európa vakmerő szakácsai már elkezdtek kísérletezni a nyugati országok számára is elfogadható, méhlárvával készült fogásokkal. Készülhet belőle szendvics salátával és paradicsommal, persze bacon nélkül. Ha azonban nem szeretnénk kihagyni a bacont a  szendvicsünkből, tehetjük a méhlárvát a reggeli müzlibe is, diós-mogyorós ízzel gazdagítva azt.

 

Forrás: thekitchn.com

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Ezt a 4 élelmiszert fogyasszuk hetente

Ezt a 4 élelmiszert fogyasszuk hetente

Így együnk finomat is, egészségeset is télen
Ó, az a csodás gyömbér!

Ó, az a csodás gyömbér!

Tudtad, hogy hányinger ellen is jó? Így használd fel!
Így varázsold egészségesebbé az ételeidet

Így varázsold egészségesebbé az ételeidet

Mert néhány apró változtatás csodákra képes

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!