Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Duplán is hibázott az étterem, meghalt egy ember

2022. October 7.

A 19 éves brit fiú, Joel Dobson a mexikói Playa del Carmenben vakációzott, ahol egy helyi étterembe ült be megenni egy burritót. Előre jelezte, hogy a szezámmagra súlyosan allergiás, ám mégis olyan ételt kapott, amiben a számára veszélyes összetevő szerepelt – ez pedig az életébe került.

Dobson a tanúk szerint angolul és spanyolul is elmondta, hogy nem ehet szezámmagot, a minimális mennyiség elfogyasztása is az életébe kerülhet. Ennek ellenére néhány falat után mégis azt vette észre, hogy szezámmag van a szendvicsében, a torka ugyanis kaparni kezdett – ekkor segítséget kért a felszolgálóktól, akik azonban nem hívtak mentőt. 

A fiú a barátai társaságában azonnal a szállodai szobájába sietett, hogy beadja magának az Epipenjét, azonban már túl késő volt ahhoz, hogy a gyógyszer megmentse az életét. A Metro.co.uk híre szerint a fiú elveszítette eszméletét, és a kiérkező mentősök már nem tudták megmenteni az életét. 

Az étterem ellen azonnal vizsgálat indult, de arról nincs információ, hogy a segítségnyújtást megtagadó pincérre a felelősségrevonás milyen formája vár. 

Ha ezt tapasztalod, ételallergiád lehet, és nem is tudsz róla!

 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Az alkoholallergia tünetei

Az alkoholallergia tünetei

Innen tudhatod, hogy érzékeny vagy az alkoholos italokra.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!