Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Az őszi piac sztárjai csak arra várnak, hogy jól megtöltsük őket

2019. September 28.

Nyáron hatalmas, lédús paradicsomokba, patisszonokba vagy éppen zsenge karalábékba kanalaztuk a darált húsos, sonkás, netán rizses vagy bulguros tölteléket, hogy aztán egy szép vastag sajttakaró alatt puhára süssük a sütőben. Az ősznek is megvannak a tölteni való kedvencei, irány a piac!

1.Padlizsán és cukkini

Hajlamosak vagyunk nyári alapanyagokként gondolni rájuk, ám még bőven – és jó áron – kapható cukkini, a padlizsánnak pedig javában tart a szezonja. Ha már most várjuk a nyarat, nosztalgiázzunk mozzarellás-bazsalikomos rizstöltelékkel és finom, zöldfűszeres paradicsommártással!

2.Sütőtök

A zsenge vajtök már lefutott, viszont végre itt a sütőtök! Kisebb kanadai tököt is megtölthetünk, de még jobb, ha a kifejezetten tölteni való japán (hokkaido) tökre esik a választásunk. Kolbásszal és zsályával mennyei, ráadásul ennek a töknek a vékony héja sütve el is fogyasztható. Ha mégis kanadai tököt vásároltunk, félbevágva töltsük meg, majd tálaljuk felszeletelve.

3.„Levelek”

A szőlőlevél a szezon sztárja! Zsenge, bio leveleket válasszunk, görögös rizstöltelékkel az igazi! Ha épp nem kapunk, káposztalevélből is tekercselhetünk.

4.Gombák

Persze egész évben kaphatók, de aki csak egyszer is volt gombászni, tudja, hogy az őszi erdő hangulata páratlan. Töltésre jó választás a nagy méretű csiperke (portobello).

5.Cékla

Nem tipikus tölteni való zöldség, pedig kár kihagyni! Egészben süssük meg a céklafejeket, majd hámozzuk meg. Karalábévájóval vájjuk ki a közepüket (ezt sem kell kidobni, salátának nagyon jó lesz), majd töltsük meg finom sós aromájú sajttal (fetával, kecskesajttal) vagy krémes juhtúróval.

6.Édesburgonya

Süssük meg egészben, majd metsszük be a tetejét, és pakoljuk meg mindenféle finomsággal. Például fokhagymás párolt spenóttal, ropogós baconnel vagy sült sonkával. Sajtot is olvaszthatunk a tetejére.

7.Vöröshagyma

Oké, egész évben kapható, de nagyon hálás alapanyag, amit őszies töltelékekkel is megtölthetünk. Például egy finom petrezselymes gombaraguval. Tálaljuk tejszínes-mustáros mártással!

8.Paprika

A kaliforniai paprikák is igazi jolly jokerek, ha töltésről van szó. Nem csupán a színük idézi meg az őszi erdőt, a tölteléket is vehetjük ősziesre. Például a rizshez, bulgurhoz vagy kuszkuszhoz keverjünk apró, főtt brokkolirózsákat.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Top 5 őszi levesünk

Top 5 őszi levesünk

Belülről melegítsük magunkat finom, meleg levesekkel.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!