Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

A nyár egyik kedvenc hűsítője: a cold brew

Annak ellenére, hogy kellemesen frissít, nagyon magas a koffeintartalma, így maximum napi két adaggal ajánlott fogyasztani.
2018. May 3.

A nagy nyári melegben mindenki a kellemes árnyékos helyeket és a hűsítő ételeket, italokat keresi. Az utóbbi kategóriába tartozik a cold brew is, amely egyfajta jeges kávé. Nagy népszerűségnek örvend ez az ital, így mi is jobban körbejártuk, mit lehet róla tudni.

Először is fontos megjegyezni, hogy az elkészítéséhez nagyon nagy türelem kell. Mivel hideg vizet öntenek az őrölt kávéra, így hosszú időbe – pontosan 20 órába – telik amíg leázik. Ez a folyamat egy nagyon markáns ízvilágot kölcsönöz az italnak, valamint magas lesz a koffeintartalma is, tehát napi két adagnál nem ajánlott többet fogyasztani.

Az otthon is chemexben (csepegtetős kávékészítőben) könnyen elkészíthető italt többek között a Starbucksban is lehet kapni. Itt egy latin-amerikai és egy afrikai kávé keverékéből készítik a cold brew-t. Az előbbieknek jellemzően karamellás, mogyorós az ízvilága, az utóbbiaknak pedig citrusos, így tökéletesen kiegészítik egymást, egy komplex, kiegyensúlyozott ízvilágot alkotnak.

A cold brew-t alapvetően feketén szolgálják fel, jéggel, viszont lehet kérni különböző gyümölcsszirupokkal, vagy akár tejjel is (pl.: Starbucks a cold brew latteja). Az édesszájúaknak pedig a limitált ideig kapható, nemrég bevezetett citromos muffint ajánlják a hűsítő jeges ital mellé.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Espresso Napra kávés receptek dukálnak

Espresso Napra kávés receptek dukálnak

Nemcsak meginni lehet a kávét...
Jegeskávé háromféleképpen

Jegeskávé háromféleképpen

Mennyei hűsítő variációk a forró napokra

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!