Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Több mint strandbüfé: Balatonalmádiban megnyitott a Terasz

2019. August 2.

Kocsis Bálint séf, a CSIKOS Lekvárcsalád alapítója, több szakácskönyv társszerzője nagyot álmodott – és milyen jól tette! Balatonalmádiban, a Wesselényi Strandon nyitotta meg újhullámos strandbüféjét, amely igazi oázisként szolgálhat a lángos-sült hekk-palacsinta univerzumban. 

 

Házias, de gourmet – ez az alapfilozófia 

A Terasz kínálatát végignézve egyértelmű a képlet: itt megtalálja a számítását az, aki tudatosan étkezik vagy nem fogyaszt húst, sőt az is, aki a vízből kiugorva „belvárosi” kávékölteményre vágyik. Egész egyszerűen úgy is fogalmazhatunk, hogy végre nyílt egy hely, ahol választhatunk mást a 30 fokban, mint elnehezítő, olajban sült ételeket. Azaz anélkül, hogy megszakítanánk a strandolást, finom, friss bisztrófogásokat kóstolhatunk, amelyek – valljuk be – nagyon jól tudnak esni egy forró napon. A Terasz egyébként nem csak a víz felől, hanem a sétányról is megközelíthető, így esténként vacsorázni is betérhetünk. Időről időre pedig izgalmas Gasztropódiumokat szerveznek meghívott vendégekkel, közös főzésekkel. Formálódik a közösségi tér.

 

Kerek egész: balatoni termelők, friss fűszerek, szuper kávé és kézműves italok 

Bálint magasra tette a mércét – bár aki ismeri személyesen, ezen cseppet sem lepődik meg –, az étlapon szereplő állandó ételek, illetve az ezeket kiegészítő napi-heti ajánlatok mind minőségi alapanyagból készült friss, könnyű fogások. A Terasz szívesen működik együtt a hasonlóan gondolkozókkal: balatoni termelőtől érkezik például a sajt (Óbudavár, Szabó Bálint), kóstolhatunk helyi kézműves sört és meggysört, prémium minőségű bort, sőt Bálint még egy barista tanfolyamot is elvégzett – majd Bikini kávékoktéljával gyorsan meg is nyert egy versenyt –, hogy ugyanazt a minőségi kávéélményt legyen képes nyújtani a bisztró, mint a legfelkapottabb újhullámos kávézók. A Terasz oldalában pedig picinyke, de annál dúsabban termő fűszerkertre bukkanhatunk, a frissen leszedett kakukkfűnek vagy bazsalikomnak csak pár métert kell megtennie a konyháig. 

 

Lássuk a menüt! 

Hatalmas piros pont, hogy van leves az étlapon, természetesen szezonális ízekben. Ebédidőben előfordul, hogy nem kívánunk semmi egyebet, csak valami finom, krémes kanalaznivalót – és a Terasz tudja a megoldást. Mi most a két abszolút kedvencünket emelnénk ki: kovászosuborka-krémleves és gazpacho, ezekre mondjuk, hogy 100% nyár. 

Aztán itt van a híres „Nemlángos”, a névadást egyébként a Terasz a látogatókra bízta. És hogy mi is ez pontosan? Teljes kiőrlésű óriáspalacsinta tejföllel és sajttal gazdagon megtöltve-megpakolva – könnyed lángos „feeling” gyorsan felpörgő és visszazuhanó vércukorgondok nélkül. 

Folytatva a street food vonalat, többféle burgert is ehetünk steakburgonyával, salátával, a Terasz névre keresztelt hamburgernek már tetemes rajongótábora van. Nem is csoda: 100% marhahúspogácsa, grillezett camembert sajt, lilahagyma-lekvár és sült alma került a buciba, jól hangzik, ugye? Emellett harcsa, vega és retro hamburger is szerepel az étlapon. 

Bálint egyébként nagyon szereti a különböző chutneykat, szószokat, lekvárokat, ne lepődjünk meg, ha egy-egy ilyen elemet is felfedezünk a kiszemelt ételben vagy mellé tálalva. A burgereken túl Tacskót is ehetünk, „ő” a Terasz hot dogja, vagy balatoni harcsa fish&chipszet, sült kolbászt és édes óriáspalacsintákat is választhatunk. 

Nem hagyhatjuk ki a felsorolásból a salátákat sem, szintén hiánypótló, hogy végre ilyet is fogyaszthatunk a strandon. Például vaslapon sült grillsajtosat sült körtével, kevert salátával, narancsos-balzsamecetes dresszinggel, vagy köles tabbouleh-t mentával, gyömbérrel és grillezett zöldségekkel. Tökéletes ebédek, ha laktató, de könnyű fogásra vágyunk. 

 

Kis csavarok a feledhetetlen ízekért 

Kocsis Bálint ételei gondosan végiggondolt és válogatott elemekből épülnek fel, egyetlen összetevő sem sok, túlzó vagy felesleges a fogásokban, minden apró kis íz hozzáad valamit az egészhez. És ezek azok a kis csavarok – mint a hűsítő menta és gyömbér a salátában, a roston sült csirke mellé tálalt körömvirágos paradicsomlekvár, a csírák használata vagy éppen a zöldfűszeres majonéz –, amelyek miatt minden itt fogyasztott ételre garantáltan emlékezni fogunk. 

A Teraszt a Wesselényi Strand melletti büfésoron találjátok (8220, Balatonalmádi).

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Európa legjobb csokifagyiját a Balatonnál kóstolhatjuk meg

Európa legjobb csokifagyiját a Balatonnál kóstolhatjuk meg

Egy gyenesdiási cukrász lett a második a fagylalt világkupa európai döntőjében

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!