Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

A konyha kései

A késekről még azok is szeretnek elmélyülten komolyakat mondani, akik amúgy nemigen használják őket (és most nem a séfekre gondoltunk), sőt ahogy mondjuk órát tudnak gyűjteni a rajongók, úgy késeket is rendelnek a világ minden tájáról. Férfias játékok.
2014. augusztus 5.

Az ételek elkészítésének szinte minden műveletéhez a séfkés a biztos és egyben a legfőbb megoldás. Minden munkafázist elvégezhetünk vele a darabolástól az aprításon át a szeletelésig. Hosszú, hajlékony, legalább 20 cm-es pengéje elég nagy ahhoz, hogy a húsokat, zöldséget átfogja, és biztos kézzel dolgozhassunk vele, a penge vastagabb részével pedig még a kisebb csontokat is megtörhetjük. Ha valaki ügyesen elsajátította az alapvető vágási és darabolási technikákat, bátran próbálkozhat a filézéssel is, a séfkés erre a célra is kitűnően megfelel.

Alapkészletkes_illusztracio

A kenyérvágó kés is nélkülözhetetlen a konyhában, kivéve, ha soha nem eszünk kenyeret. Szintén hosszú pengéjű típus, amelynek éle végig hullámosan recézett. A fogazás segítségével könnyű a kenyeret szakszerűen szeletelni. A hámozókés, amit bátran hívhatunk kiskésnek is, a kenyérvágó késhez hasonlóan már nevével elárulja a funkciót, amelyre hivatott. Rövid és éles pengéje gyakran asszimetrikusan végződik a hegyénél. Hámozhatunk, tisztíthatunk vele és egyéb aprómunkákhoz is szó szerint kézenfekvő megoldás.

Óvjuk, védjük

Jó minőségű és éles késeinket nemcsak hanyagság a fiók mélyén tartani, de még balesetveszélyes is lehet. A kipróbált és szakszerű megoldások közül tömegméretekben a fából készült késblokk és a késmágnes terjedt el, utóbbi falra szerelhető, így nem foglal helyet a konyhapulton. Ebből a típusból is érdemes azt választani, amelynek valóban erős a mágnese és nem potyognak le róla késeink. Fenőacélt vagy késélezőt is érdemes otthon tartanunk, hogy karbantartsuk késeinket. A mindennapos használat mellett a szakszerűtlenül fém- vagy porcelán felületen történő darabolás például megátalkodott ellensége a pengék élességének. A fenőacél méltóságos nevéhez igazodva profi megoldás, a késélező kissé amatőrebb, de háziasszonyi szinten valóságosabb darab.

Zavarba ejtő választékvago_8

Késkészletet – köztük az alap darabokkal – előszeretettel kínálnak a boltokban, lényeg, hogy kipróbálhassuk, mennyire állnak kézre, minőségük arányos-e az árral. Választhatunk rozsdamentes acél, esetleg titánium vagy kerámia kések közül, utóbbi törékenyebb és speciális élezést is kíván. A kés nélkülözhetetlen konyhai eszköz, de ha szép, használaton kívül is csodájára járhatunk. Például a Florentine Kitchen darabjai olyan kimunkált, részletgazdag és esztétikus tárgyak a tökéletes funkcionális paraméterek mellett, hogy az ember nem is a konyhában, de legszívesebben a ridiküljében tartaná őket.

 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Vágni kell! - de milyen deszkán?

Vágni kell! - de milyen deszkán?

Konyha nincsen vágódeszka nélkül. De miből legyen az a deszka?
Apró kis darabok

Apró kis darabok

Csak egy mozdulat lenne, ha a megfelelő eszközt használnánk hozzá. Sok mindennel van így, de a reszelőkkel kiváltképp. Mutatjuk a lényeget.

Napi ajánlatunk

Top videók

Túrós-mustáros csavart rúd

Hétvégére vagy akár a gyereknapi bulira?

Harcsaburger

Kaporral és olajbogyós szósszal, finom harcsafiléből.

Sós rétesszendvicsek

Klasszikus szendvics helyett jöhet rétes uzsonnára?