Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

14 egyszerű trükk, amit minden borimádónak ismernie kell

Nyitás, hidegen tartás, tárolás, vásárlás – mindenre van hack!
2017. April 15.

Nincs is jobb, mint egy hosszú nap után egy pohár kellemes bor társaságában lazítani. Most mutatunk néhány life hack-et, amikkel még ez a könnyed kikapcsolódás még egyszerűbb lehet.

Mit tegyünk, ha nincs bornyitó?

1. Szalagos módszer: Egy toll segítségével nyomjuk bele a dugót a palackba. A szalagot U-alakban tartva engedjük bele z üvegbe, vezessük a dugó aljára, hogy az csapdába essen a szalag két szára között. Az egyik kezünkkel fogjuk a palack alját, másik kezünkkel a szalagot, majd erősen húzzuk ki azt az üvegből – dugóval együtt.

2. Cipős módszer: Dugjuk szorosan egy cipő nyílásába (ahova a lábunkat tennénk) az üveg alját. Fogjuk meg egyik kezünkkel a palack nyakát, másikkal a cipő talpát. Határozott mozdulatokkal ütögessük a cipőtalpat a falnak. A dugó lazulni kezd, az ellennyomás miatt kijön a palack szájából.

Hogyan tartsuk hidegen a bort?

3. Tekerjük bele egy nedves papírtörlőbe, így tegyük hűtőbe 10 percre.

4. Tegyük egy vödörnyi sós jégbe, hogy gyorsan lehűljön. A só csökkenti a jég fagyáspontját, így az üveg hőmérséklete is alacsonyabb marad.

5. Fagyasszunk le szőlőt, azt dobjuk bele fehérborba. Így nem fog a jégkockától felvizesedni.

Hogyan tároljuk kinyitva?

6. Ne tároljuk a vörösbort 21 °C-nál nagyobb hőmérsékletű helyen, kerüljük az ablakokat és a közvetlen napfényt. Az üveget oldalára fektetve tartsuk.

7. Mindig tegyük vissza a dugót a palackba – minden egyes öntés után. Ha így tartjuk hűtőben, mind a fehér, mind a vörös 3-5 napig eláll.

8. A megmaradt bort adagoljuk jégkocka-tartóba, tegyük a hűtőbe/fagyasztóba. Ha főzéskor szükséges a bor, kimért adagjaink lesznek.

Így rendeljünk/vásároljunk bort.

9. Vásároljunk egyenesen a szőlőültetvényekről, kevésbé ismert márkák kínálatából. Ezek gyakran remek választások mind az ízlelőbimbóink, mind a pénztárcánk számára.

10. Étteremben ne egy pohárral kérjünk – főleg, ha társasággal vagyunk. Olyan áron adnak egy pohár bort, mint amennyiért az egész üveget vették, plusz gyakran már kinyitott palackból töltenek, ami többet állt már, mint kellett volna.

Mi jó a vörösborfoltok ellen?

11. tej: Amíg még nedves a folt, öntsünk rá tejet, hagyjuk, hogy ázzon – egy órán belül nyoma sem lesz a balesetnek.

12. só: Szórjunk a még nedves foltra sót, hagyjuk, hogy felszívja a bort. Végül söpörjük le és élvezzük a foltmentességet.

13. borotvahab: Ha már megszáradt a folt, fújjunk rá borotvahabot, tegyük be mosógépbe és forró vízben mossuk át.

14. macskaalom: Kb. 1 cm-es rétegben szórjunk a foltra macskaalmot, nyomkodjuk le, majd porszívózzuk fel.

 

forrás: businessinsider.com

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

A bor fogyaszt. Ez komoly? Igen, a bor fogyaszt. Juhéééé!!

A bor fogyaszt. Ez komoly? Igen, a bor fogyaszt. Juhéééé!!

Most már tudományosan igazolt tény: a bor segít a súlyvesztésben. Persze van feltéve, ha... de az nem is olyan szörnyű, simán vállalható!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!