Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Habkönnyű szilveszteri pezsgőkrém

Szuperül mutat a szilveszteri svédasztalon, ráadásul ebbe a pezsgőkrémbe főzött tojássárgája kerül, ezért a nyers tojásos desszertektől idegenkedők is bátran fogyaszthatják.
2017. December 30.

 

Hozzávalók

4 személyre
  • 2 db lapzselatin
  • 6 tojássárgája
  • 12 dkg cukor
  • 2,5 dl félszáraz (fehér) pezsgő
  • 4 dl cukrozatlan habtejszín
  • arany-fehér szórócukrok és hóember formájú pillecukor a díszítéshez

Elkészítés

A lapzselatint egyesével hideg vízbe áztatjuk 5 percre.

Közben egy kis lábasban, vízgőz felett simára keverjük a tojássárgájákat a cukorral, majd hozzáöntjük a pezsgőt. Habverővel kevergetve pár percet főzzük, majd levesszük a vízgőzről, és hagyjuk kicsit hűlni.

A lapzselatint alaposan kinyomkodjuk, majd egy lábasban, 2 evőkanálnyi vízben addig melegítjük (nem forraljuk!), amíg fel nem olvad. A pezsgős keverékhez öntjük, elkeverjük, és hagyjuk teljesen kihűlni.

A lehűtött habtejszínt lágy habbá verjük, majd részleteiben a kihűlt pezsgős krémhez forgatjuk. Tálkákba kanalazzuk, és minimum 2-3 órára (vagy tovább, tálalásig) hűtőbe tesszük.

Tálalás előtt megszórjuk a krém tetejét egy kevés szórócukorral, és egy-egy hóember formájú pillecukorral díszítjük.

Tipp: A hóember formájú pillecukrot a svéd lakberendezési áruházban vásároltam.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Kis havas fenyőfák az ünnepre, készítsétek együtt a gyerekekkel!

Kis havas fenyőfák az ünnepre, készítsétek együtt a gyerekekkel!

Csodásan fog mutatni a karácsonyi kínálótálon, snacknek, de akár egy kis sült hússal, főtt sonkaszeletekkel előételnek is nagyon klassz.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!