Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Bolognai melegszendvics

Kedvenc tésztaételed ezúttal melegszendvicskrémként debütál.

„Bolognai” – az eredeti, a villámgyors, a nagyon „hamis”, hogy csak pár verzióját említsük. És persze amellett, hogy tésztafeltét, mehet leveles sütibe, kelt tésztába (például csigába). Vagy például melegszendvicsre is kerülhet, mint ebben a receptben. 

 

Hozzávalók (6 nagy szelet kenyérhez): 

1 evőkanál olaj 

1 kis fej vöröshagyma 

2 gerezd fokhagyma 

25 dkg darált sertéshús

1 konzerv (14 dkg) sűrített paradicsom (12-14%-os) 

2 teáskanál tetszőleges zöldfűszerkeverék 

só, őrölt fekete bors 

0,5 dl főzőtejszín (10%-os) 

1 evőkanál étkezési keményítő 

6 nagyobb szelet kenyér 

15 dkg reszelt trappista sajt 

 

Témába vág: klasszikus bolognai ragu szélesmetélttel 

 

Elkészítés: 

Az olajat felhevítjük egy serpenyőben. Rátesszük a megpucolt, finomra aprított vöröshagymát, és megfonnyasztjuk rajta. Hozzáadjuk a lereszelt vagy áttört fokhagymát, majd rátesszük a darált húst is. Fehéredésig pirítjuk, ezután hozzáadjuk a sűrített paradicsomot, a zöldfűszert, sót és borsot, valamint a tejszínt. Felforraljuk, majd 10-15 perc alatt összefőzzük. 

A keményítőt egy kevés hideg vízben kikeverjük, majd ezt is a serpenyőbe csorgatjuk, és az egészet sűrűre főzzük. 

A krémet a kenyérszeletekre halmozzuk, a tetejüket megszórjuk lereszelt sajttal. A sütő grillfokozatán addig sütjük, amíg a sajt szépen megolvad. 

 

Ez is érdekelhet: vegán bolognai tészta 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Gyors baconös spagetti

Villám ebéd vagy vacsora elfoglalt hétköznapokra

Tepsis marhahúsos quesadilla

Töltsd meg, tedd tepsibe, fedd be tejföllel és sajttal, és már mehet is a sütőbe!

Brokkolis-kolbászos fusilli

Így még azok is szívesen megeszik a brokkolit, akik nem nagy rajongói. Ugye?

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!