Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Töltött french toast tekercs

Töltsd meg, tekerd fel!
2020. September 10.

Ennél ízletesebb vége talán nem is lehetne a szikkadt teljes kiőrlésű toastkenyérnek. Tökéletes reggeli ötlet egy ráérős hétvégi délelőttre, de desszertként is megállja a helyét. 

Hozzávalók

2 adaghoz
  • 8 szelet teljes kiőrlésű toastkenyér
  • 10 dkg fagyasztott bogyós gyümölcs
  • 3 dkg eritrit
  • 2 evőkanál útifűmaghéj
  • 1 pohár krémes natúr joghurt
  • 2 db tojás
  • 1,5 dl növényi tej
  • 1 evőkanál vanília aroma
  • ½ evőkanál őrölt fahéj
  • kókuszolaj
  • porrá őrölt eritrit

Elkészítés

 

A toastkenyerek héját vékonyan levágjuk, majd egyesével kilapítjuk őket egy nyújtófa segítségével. 

A fagyasztott gyümölcsöt megszórjuk eritrittel és útifűmaghéjjal, majd egy kis lábasban felmelegítjük, és folyamatos kevergetés mellett besűrítjük. 

A kilapított kenyérszeleteket megkenjük egy evőkanál natúr joghurttal, a közepükre pedig teszünk egy-egy adag „lekvárt” is. Szorosan feltekerjük, mint egy palacsintát, majd megismételjük a lépéseket addig, amíg marad alapanyag. 

A tojásokat felverjük, majd beleöntjük a tejet és a vanília aromát, hozzáadjuk a fahéjat. Ebbe a keverékbe mártjuk a tekercseket, majd egy kókuszolajjal megkent, felhevített palacsintasütő serpenyőben minden oldalukat aranybarnára sütjük. 

Melegen, porrá őrölt eritrittel megszórva tálaljuk. 

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Tépett répás szendvics

Tépett répás szendvics

Szendvicsből nem lehet eleget mutatni szeptember elején.
Őszibarackos clafoutis

Őszibarackos clafoutis

Tejes pitét egészségtudatos verzióban is készíthetsz, mutatjuk.
Grillezett kukoricás saláta

Grillezett kukoricás saláta

Nyár végi finomság friss kukoricából.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!