Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Sonkás-ananászos pulykamell

Gyors vasárnapi ebéd, ha ma mellőznéd a bő olajban sütést.
2021. November 21.

Ez az a húsétel, amit a gyerekek is nagyon szívesen megesznek, könnyű, finom, burgonya- vagy rizskörettel, de nyáron akár csak salátával is tálalható. 

Hozzávalók

4 személyre
  • A húshoz:
  • 80 dkg pulykamellfilé
  • só, őrölt fekete bors
  • 4 nagy szelet prágai sonka
  • 8 karika ananász (konzerv, lecsepegtetve)
  • 20 dkg mozzarella sajt
  • A körethez:
  • 60 dkg burgonya

  • 2 nagy fej vöröshagyma
  • 2 evőkanál olaj
  • őrölt fekete bors

Elkészítés

 

A pulykamellfilét 8 szeletre vágjuk, mindet kissé kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, majd egymás mellé helyezzük egy sütőpapírral bélelt (vagy kiolajozott) tepsibe. Teszünk mindre fél-fél szelet sonkát és 1-1 karika ananászt, majd rámorzsoljuk a mozzarella sajtot. 180 °C-ra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt készre sütjük. 

Közben a burgonyát megmossuk, felkockázzuk, és sós vízben puhára főzzük. Leszűrjük, hagyjuk kigőzölögni. A hagymát megpucoljuk, feldaraboljuk, és egy serpenyőben, a felhevített olajon, kevés sóval puhára sütjük. Hozzáforgatjuk a krumplit, falapáttal összetörjük, közben még ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. A pulyka mellé tálaljuk. 

 

Ezt is próbáld ki: 

Ananászos pirított csirke

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Banános amerikai palacsinta

Banános amerikai palacsinta

A kedvenc ráérősebb hétköznapi vagy hétvégi reggelink, amit hozzáadott finomított cukor nélkül készíthetsz el.
Pizzás rudak

Pizzás rudak

Tudod már, mit sütsz péntek vagy szombat estére?
Almás zabgolyók

Almás zabgolyók

Cukormentes finomság minimális munkával!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!