Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Savanyú káposztás csiga

Alig néhány hozzávalóból finom uzsonna!
2022. January 12.

Egy csomag leveles tészta mindig jó, ha van otthon. Hajthatod, csíkozhatod, tekerheted, töltheted, lehet édes vagy sós, ahogy szeretnéd. Ez most egy igazán télies csiga, amit a langallók és más vásári ételek ihlettek. 

Hozzávalók

1 tepsihez
  • 15 dkg húsos szalonna
  • 25 dkg savanyú káposzta
  • őrölt fekete bors
  • 5 dkg tejföl
  • 1 gerezd fokhagyma

  • 1 csomag konyhakész, sütőpapírra feltekert leveles tészta (27 dkg)
  • 1 kis tojás a kenéshez

Elkészítés

 

A szalonnát kis kockákra vágjuk, és egy serpenyőben, lassú tűzön zsírjára sütjük. Közben a káposztát apróra vágjuk (előtte ízlés szerint átöblíthetjük), majd a szalonnához adjuk, megborsozzuk, és pár perc alatt összepirítjuk. Lehúzzuk a tűzről, hűlni hagyjuk. 

A tejfölt kikeverjük a megpucolt, lereszelt fokhagymával és kevés sóval. 

A leveles tésztát kitekerjük (felhasználás előtt 10-15 percet pihentetjük szobahőmérsékleten), vékonyan megkenjük a tejföllel. Eloszlatjuk rajta a szalonnás káposztát, majd feltekerjük. (Ha apróbb falatokat szeretnénk, akkor a tészta egyik hosszabb, ha nagyobb csigákat, akkor pedig a tészta egyik rövidebbik végétől indítva.) Éles késsel felszeleteljük kb. 2-2,5 cm széles darabokra, és az oldalukra fordítva egy sütőpapírral bélelt sütőlemezre helyezzük a csigákat. 

A csigák oldalait és tetejüket lekenjük a felvert tojással, és 180 °C-ra előmelegített sütőben 20-22 percet sütjük. 

 

A savanyú káposztát nem lehet megunni! Próbáld ki ezt a receptet is: 

Savanyú káposztás nokedli kolbásszal

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Spenótos rakott tészta

Spenótos rakott tészta

Akár némi maradék sült húst, főtt tojást vagy zöldséget is felhasználhatunk ebbe a fogásba.
Cukormentes meggyes-tejbegrízes pohárkrém

Cukormentes meggyes-tejbegrízes pohárkrém

Karácsonyi sütik után, farsangi fánkok előtt igazán jól fog esni egy könnyű desszert!
Sütőben sült krumplis tészta

Sütőben sült krumplis tészta

Olcsó, klasszikus – de egy kicsit azért csavarunk rajta!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!