Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

Pirított kaliforniai paprika krémleves

Lélekmelengető leves, hogy kibírjuk ezt a kis időt, ami még hátra van a télből
2017. February 3.

 

 

Hozzávalók

  • 2 kaliforniai paprika
  • 1 ek. olívaolaj
  • ½ csésze apróra vágott hagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1,5 csésze zöldség alaplé (vagy víz)
  • ½ tk. olasz fűszerkeverék
  • só, bors, fűszerpaprika (chilis) ízlés szerint
  • 1,5 tk. citromlé

Elkészítés

A kaliforniai paprika pirítása:

1. Mossuk meg a paprikákat, majd törölgessük szárazra.

2. Süssük serpenyőben közepesen alacsony lángon, időnként forgassuk át.

3. Amikor a bőre kezd megfeketedni, vegyük le a tűzről.

4. Sütőben is piríthatod a paprikákat.

5. Ez esetben vágjuk félbe őket, a szárakat és a magokat dobjuk ki. Alufóliával bélelt tepsibe fektessük őket, a vágott oldalukkal lefelé. 15-20 percig süssük.

6. Várjuk meg, amíg kicsit hűlnek, majd húzzuk le a bőrüket (ha serpenyőben sülnek, akkor magozzuk ki, szárukat vágjuk le), aprítsuk fel.

Most jöhet a leves:

1. Közepes lángon melegítsük fel az olajat, adjuk hozzá a hagymát és a kinyomott fokhagymát.

2. Süssük azokat világos rózsaszínre.

3. Most tegyük bele a pirított kaliforniai paprikát, 2 percig főzzük.

4. Öntsük hozzá az alaplevet/vizet és forraljuk fel.

5. Merülő mixerrel/botmixerrel pürésítsük a levest.

6. Szórjuk meg az olasz fűszerkeverékkel, pirospaprikával, sózzuk, borsozzuk.

7. Keverjük el alaposan, majd várjuk meg míg felforr; főzzük további 2 percig. Végül öntsük bele a citromlevet, majd vegyük le a tűzről.

 

forrás: spiceupthecurry.com

 

4/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Így készítsd a legkrémesebb zöldséglevest

Így készítsd a legkrémesebb zöldséglevest

Ezúttal karfiolból, ami ráadásul a főzés előtt sütőbe kerül, hogy még ízletesebb és zamatosabb legyen

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!