Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Téli vacsora a javából, igazán laktató: Kolbászkrémes töltött krumpli

Be kell valakinek mutatni a töltött krumplit? Biztosan nem! Téli vacsora a javából, igazán laktató, főleg, ha jóféle kolbászból készült krémmel töltitek, és még tejszínes mártást is kínáltok mellé.
2018. január 5.

 

Hozzávalók

4 krumplihoz
  • 4 nagy krumpli
  • 2 tojás
  • 12 dkg csípős kolbász
  • 2 púpozott evőkanál vaj
  • 2 púpozott evőkanál tejföl
  • 1 evőkanál mustár
  • 1 gerezd fokhagyma
  • só, őrölt fekete bors
  • A mártáshoz:
  • 1,5 dl cukrozatlan habtejszín
  • 1 evőkanál mustár
  • 1 gerezd fokhagyma

Elkészítés

A burgonyákat megmossuk, és héjukban alufóliába csomagoljuk. 200 fokra előmelegített sütőbe tesszük, és addig sütjük, amíg megpuhulnak.

Közben elkészítjük a tölteléket. A tojásokat keményre főzzük, majd megvárjuk, hogy langyosra hűljenek. Megpucoljuk, késes aprítóba tesszük a felkockázott kolbásszal, a puha vajjal, a tejföllel, a mustárral, a megtisztított, lereszelt fokhagymával, valamint egy kevés sóval és borssal. Krémesre törjük.

A megpuhult burgonyákat kivesszük a sütőből, kibontjuk, majd miután egy kicsit kihűltek, éles késsel kereszt alakban bevagdossuk. Megtöltjük a kolbászos krémmel. 180 fokos sütőbe tesszük újabb 20 percre.

A mártáshoz a habtejszínt összeforraljuk a mustárral, a megpucolt, lereszelt fokhagymával és egy kevés sóval. A sült, töltött burgonyák mellé tálaljuk.

 

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Csokis-vaníliás kifli

Csokis-vaníliás kifli

Nincs jobb annál, mint a reggelt házi, pihe-puha péksütivel kezdeni! A péksüti nap alkalmából csokis-vaníliás kifliket készítettem, narancslekvárral tökéletes napkezdő!
Ez a recept egyszerűen nagyszerű! Muszáj kipróbálni!  Burgonyapürés quiche

Ez a recept egyszerűen nagyszerű! Muszáj kipróbálni! Burgonyapürés quiche

Melegen is finom, hidegen is finom, vendégvárónak is nagyon jó, mi az? Hát persze, hogy a quiche! Ezúttal a franciák hagyományos sós pitéjét alaposan átvariáltam, és krumplipürés-kolbászos töltelékkel sütöttem meg. Igazi télies, laktató étel, tökéletes vacsorára vagy egy tartalmasabb leves után ebédre.
Lehet még fokozni egy eleve szuper finom brownie-t? Naná!

Lehet még fokozni egy eleve szuper finom brownie-t? Naná!

Csak adjunk hozzá jó sok banánt, hogy még szaftosabb legyen! A banán és a csoki tökéletes páros, tegyetek egy próbát! Banános brownie

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!