Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

Ír burgonyás pite

Jó sok baconnel ízesítve
2016. November 19.

Hozzávalók

  • 1 csomag leveles tészta, kiolvasztva
  • 4 evőkanál vaj
  • 7 vastag szelet bacon, apróra vágva
  • 5 burgonya, megpucolva és vékonyra szeletelve
  • 1 fej hagyma, megpucolva és vékonyra szeletelve
  • 1 evőkanál friss kapor
  • ½ csésze habtejszín
  • só, bors,
  • snidling a tálaláshoz

Elkészítés

1. Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Tegyük a leveles tésztát egy 20-22 centis piteformába, és hullámosítsuk be a széleket. Körben vágjuk le a felesleges tésztát. Felhasználásig tegyük be a hűtőbe.

2. Közepes lángon tegyük a bacont és a vajat egy nagy serpenyőbe. Pirítsuk ropogósra a bacont, keverjük hozzá a hagymát, majd a krumplit és a kaprot. Fűszerezzük ½ teáskanál sóval és ¼ teáskanál frissn őrölt borssal. Finoman kevergessük 3-5 percig, hogy a zsiradék mindent bevonjon. A krumplinak nem kell teljesen átfőnie. Kanalazzuk rá a krumlis keveréket a tésztára, majd locsoljuk meg a tejszínnel.

3. Alsó rácson süssük 35-45 percig, amíg a tészta aranybarnára sül, és a villát már könnyen bele tudjuk szúrni a krumpliba. Hagyjuk pihenni 10 percig, szórjuk meg snidlinggel, majd szeleteljük.

 

Forrás:www.aspicyperspective.com

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Édesburgonyás pásztorpite

Édesburgonyás pásztorpite

Ebben a receptben a plusz csavart az édesburgonya és a fűszerezés jelenti!
Édesen egészséges – sütőtökpite

Édesen egészséges – sütőtökpite

"A kekszes réteg pedig nemcsak finom, hanem időt is spórol nektek"

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!