Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Húsvéti tojás közel-keleti módra

Horvát Sára már a húsvéti reggelihez ad tippet nektek!
2019. April 19.

Talán kicsit ellentétesnek tűnik a „húsvéti” és a „közel-keleti” egy mondatban, de ha jobban belegondolunk, akkor maga a húsvét a Közel-Keleten történt, vagyis Jézust Jeruzsálemben temették el, majd ott is támadt fel. Tehát ha ételtörténetileg is pontosak akarunk lenni, nem hibázhatunk nagyot egy közel-keleti tükörtojással, ami tojás is, vagyis a termékenység szimbóluma, valamint közel-keleti is, azaz az ünnep eredetének helyszínéről származik.

A történeti háttértől eltekintve ilyenkor április végén fantasztikusan frissítő, energetizáló és egészséges egy ilyen étel, hiszen fokhagyma, citromlé és petrezselyem van benne, na meg egy kis vaj, de az csak a biztonság kedvéért… És persze a szokatlan ízpárosítás ellenére elképesztően finom.

Hozzávalók

4 személyre
  • 1 ek. vaj
  • 3-4 gerezd fokhagyma meghámozva
  • ½ citrom leve
  • személyenként 1-2 tojás
  • só, bors
  • petrezselyem a tálaláshoz

Elkészítés

Hadd kezdjem azzal, hogy én a fokhagymát mindig egészben hagyom, néha meg sem hámozom, mert úgy remekül gőzölődik a héjában. Az egész fokhagyma helyenként megpirul, és ragacsosan édes lesz, amíg a szeletelt csak szimplán megsül és ropogóssá válik, sőt akár meg is éghet. Kinek-kinek ízlése szerint…

Megolvasztjuk a vajat, és rádobjuk az egész fokhagymákat. Ha szeletelt fokhagymát használunk, a citromlével együtt adjuk a serpenyőhöz, az egész fokhagymát azonban érdemes 1-2 percig pirítani, és csak azután felönteni a citromlével: ezalatt a vaj is megbarnul, diós ízt adva az ételnek.

Ezután beleütjük a tojás(oka)t a serpenyőbe, sózzuk, borsozzuk, és lassú tűzön 2-3 perc alatt készre sütjük. Aki szereti, meg is fordíthatja a tojást 1 percre, vagy lefedheti (én így szoktam).

Petrezselyemmel megszórva tálaljuk, néha füstölt pirospaprikával is meg szoktam hinteni. Tökéletes húsvéti reggeli.

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Húsvéti csokitojás

Húsvéti csokitojás

Az idei tojáskereséshez készítsetek csokitojásokat is!
Mediterrán penne egytál

Mediterrán penne egytál

Ezt az ételt még azok a gyerekek is megeszik, akik nem rajonganak a zöldségekért – mondja Horvát Sára.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!