Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Házi májkrémvariációk

Hogy mennyire sokoldalú a májkrém? Minimum ennyire.
2018. június 16.

Idejét sem tudom, mikor vásároltam utoljára boltban májkrémet. Annyi érv szól amellett, hogy otthon készítsük: gyorsan megvan, garantáltan tudjuk, hogy mi kerül bele, ráadásul úgy ízesítjük az alapverziót, ahogy csak szeretnénk. Az alábbi recepteket csirkemájból készítettem, de természetesen ezt a hozzávalót is kedvetek szerint variálhatjátok.

Hozzávalók

8-10 adaghoz
  • 50 dkg csirkemáj (szív nélkül)
  • 1 teáskanál olaj vagy zsír
  • 1 fej vöröshagyma
  • őrölt fekete bors, só
  • kevés cukrozatlan habtejszín

Elkészítés

A májat megtisztítjuk, kis darabokra vágjuk.

A zsiradékot felhevítjük egy serpenyőben, rátesszük a megtisztított, apróra vágott hagymát, és megdinszteljük rajta. Erre kerül a máj, erős lángon, forgatva alaposan átsütjük. Közben borsozzuk, a sütés végén megsózzuk.

A kész hagymás májat késes aprítóban áttörjük, fokozatosan kevés tejszínt adagolunk hozzá, ezzel krémesítjük. A tejszín elhagyható vagy puha vajra is cserélhető.

Ha további variálástól mentes alapverziót készítünk, sütés közben adjunk a májhoz például majoránnát!

Aszalt gyümölcsös-sajtos szendvics

Az alapverzió akár különleges előétellé is varázsolható, ha camembert vagy brie sajttal, valamint aszalt gyümölcsökkel (például szilvával vagy fügével) tálaljuk.

Parmezános-tojásos májkrém

Az alapverzió szerint elkészített májat 4 db keményre főtt, kihűlt tojással, 2 evőkanál mustárral, és 3-4 dkg lereszelt parmezánnal törjük krémesre. (Mennyisége jelentősen növekedni fog.)

Zöld fűszeres-kolbászmorzsás májkrém

Az alapverzióhoz sütés közben 2 ág kakukkfű lecsipkedett leveleit is hozzáadjuk, a kész májkrémhez pedig frissen vágott snidlinget forgatunk.

A felkarikázott kolbászt serpenyőben lesütjük zsírjára, majd addig sütjük, amíg kívülről ropogós lesz. Kivesszük a serpenyőből, apróra vágjuk, majd ezzel szórjuk meg a májkrémes szendvicset.

 

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Almaszószos süti

Almaszószos süti

Sokáig puha marad, könnyű és jól variálható az akár klasszikusnak is nevezhető amerikai almaszószos süti.
Vajas keksz

Vajas keksz

A klasszikus shortbreadet tea vagy kávé mellé fogyasztják. Az alaprecepthez készítettem egy kis vaníliás cseresznyét, ezzel, valamint sajtkrémmel tálaltam a kekszeket. Tökéletes uzsonna, ugye?
Túl a köreten: édes túrós-tarhonyás lepény

Túl a köreten: édes túrós-tarhonyás lepény

Amikor a tarhonyából édes sütemény válik.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!