Elgondolkoztatok már azon, hogy miért olyan nehéz a gyereketetés? Pedig az elején – szerencsés esetben – beindul a hozzátáplálás, és ma már tudjuk, hogy az ízek nem bántanak, mehet a currypor a sütőtökpürébe, meg a kakukkfűolaj a céklapürébe, sajtnak jó a parmezán is, had legyen a gyermek umami függő. És itt csak egy kis példát említek: a 2 és fél éves kislányom tegnap kivette a kezemből a kéksajtos, sonkás tésztámat, miközben előtte ott gőzölgött a paradicsomos tészta, persze egy halom parmezánnal. Mikor korábban megkérdeztem, hogy sajtos-sonkás tésztát kérnek-e, vagy paradicsomost, egyöntetűen a paradicsomosat választották, aztán az asztalon már más volt a helyzet. A kicsi a minél ízesebb, annál kívánatosabb elvet követi, a dackorszak miatt kérdezésre nem, csak látványra ugrik, nála ugyanis már a fentiek szerint kezdtem a hozzátáplálást. Így aztán nagy is volt a hezitálás a kéksajt és a halom parmezán között, de győzött a kíváncsiság. A nagy 6 éves, és már a kora miatt kóstol, de sokáig azt sem volt hajlandó. Most legalább kóstolt és választott – a paradicsomosat. Ezek ketten a kutatási területem: lehet belőle tanulni.

Szóval. Néha nehéz, mert dackorszakos, vagy csak válogatós, vagy éppen olyan kedve van. Sokszor szívás, és nagyon sokszor az embernek már nincs kedve harcolni. Ilyenkor van az, hogy igenis belefér, hogy virslit egyenek megint, de akkor legyen legalább valami fantázia benne, mondjuk olyan hot dogos féle fantázia… És itt akkor találkozhat is két dolog: a serpenyőben sült melegszendvics, ami finomabb, vajasabb, mint a grill alatt sült társa, és a hot dog? Hogy hogyan? Íme, a recept: