Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Grillezett afrikai harcsa kukoricasalátával

Gyors és egészséges halas fogással indítjuk a hetet.
2021. February 1.

Az afrikai harcsa nemcsak harcsapaprikás készítéséhez, hanem grillezéshez is kiválóan alkalmas halfajta, hiszen masszív húsának köszönhetően nem esik szét forgatás közben sem, így percek alatt könnyed, ízletes és egészséges főétel készíthető belőle.

Hozzávalók

2 adaghoz
  • 40 dkg afrikai harcsafilé
  • himalája só
  • őrölt fekete bors
  • fokhagymapor
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 10 dkg csemegekukorica
  • 2 db paradicsom
  • ½ puha avokádó
  • ¼ lila hagyma

Elkészítés

 

A harcsát tetszőleges méretű szeletekre vágjuk, ha szükséges, eltávolítjuk a bőrét, majd mindkét oldalát megszórjuk sóval, borssal és fokhagymával. 

Serpenyőben olívaolajat hevítünk, majd megsütjük rajta a halfilék mindkét oldalát. Addig sütjük, amíg a hal húsa belül már teljesen kifehéredik, kívülről pedig szép barna és ropogós lesz. 

Eközben összeállítjuk a salátát a lecsepegtetett kukoricából, a felkockázott paradicsomból és avokádóból, valamint a finomra aprított lila hagymából. Ezt is megszórjuk sóval és fokhagymával, majd eloszlatjuk a frissen készült grillezett harcsa tetején.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Mandulavajas zabkosárka

Mandulavajas zabkosárka

Gökler Kriszti egészségtudatos finomságával indítjuk a hetet.
Édesburgonyás reggeli burrito

Édesburgonyás reggeli burrito

Dobd fel a megszokott reggeliket ezzel a szuper tekerccsel!
Körtés leveles tészta

Körtés leveles tészta

Villámgyors és látványos süti, ha gyorsan szeretnél valami klasszat készíteni.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!