Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

Chia magos kenyér

Azt mondják róla, megváltoztatja az életünket
2016. October 12.

Hozzávalók

  • 135g napraforgómag
  • 90g lenmag
  • 65g mogyoró vagy mandula
  • 145g nagyszemű zab
  • 2 evőkanál chiamag
  • 4 evőkanál útifűmaghéj
  • 1 teáskanál finomszemű só
  • 1 evőkanál juharszirup
  • 3 evőkanál olvasztott kókuszzsír
  • 350ml víz

Elkészítés

1. Egy szilikon vekni formát béleljünk ki sütőpapírral. Öntsük bele az összes száraz hozzávalót, és keverjük össze. Egy mérőpohárban keverjük össze a juharszirupot, az olajat és a vizet. Öntsük a száraz hozzávalókhoz, és nagyon alaposan keverjük össze, amíg sűrű tésztát kapunk. Ha túl sűrűnek ítéljük, 2 evőkanalanként adjunk hozzá még vizet. Egy kanállal simítsuk le a tetejét. Legalább 2 órát, de akár egy egész napig hagyjuk állni. Akkor leehtünk benne biztosak, hogy eleget állt, ha a forma oldalától elválasztva is megőrzi a formáját.

2. Melegítsük elő a sütőt 175 fokra.

3. Tegyük a kenyeret a középső rácsra, és süssük 20 percig.Vegyük ki a kenyeret a formából, és süssük a rácson még 30-40 percig. Hagyjuk teljesen kihűlni, mielőtt felszeleteljük.

4. Légmentesen lezárva 5 napig eláll. Szeletelve fagyasztva is tárolható.

 

 Forrás: food52.com

 

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!