Unalmasnak hitted? Pedig nem az! Így főzz kelbimbót!
2020. January 14.Kelbimbót főzni igazán egyszerű. Tippjeink segítségével az apró kis golyócskák gyorsan és egyszerűen elő- és elkészíthetők, a végeredmény pedig mindenkinek ízleni fog.
Kezdjük az elején: így pucoljuk meg
Mielőtt a kis rózsák a fazékba kerülnének, elő kell készítenünk őket. Távolítsuk el a külső – általában szárazabb – leveleket, valamint a szár végét.
Fazékba velük: így főzzük meg
A kelbimbók gyorsan megfőnek. Ez egyrészt jó hír, hiszen hamar készen leszünk, ám ugyanebből az okból kifolyólag körültekintőnek is kell lennünk: villámgyorsan szétfőhetnek. Egy lábasban forraljunk bő vizet, sózzuk meg, majd szórjuk bele az előkészített kelbimbókat. Közepes lángon főzzük 6-8 percet, majd vegyünk ki egy szemet, és villával ellenőrizzük, hogy megpuhult-e. Amikor elkészült, szűrjük le, tegyük félre. Azért jó, ha nem hagyjuk benne a forró vízben, mert így megállítjuk a főzési folyamatot, azaz nem puhulnak tovább a kelbimbók, illetve szép zöld színüket is megőrzik. Amennyiben nem kerülnek rögtön felhasználásra, hideg vízbe is áttehetjük a főtt zöldséget.
Serpenyő vagy sütő: a főzés alternatívái
Félbe vagy negyedbe vágva, serpenyőben vajon vagy olajon pirítva szintén gyorsan elkészül a zöldség. És bár macerásnak hangzik, mégis sokan esküsznek a következő módszerre: a leveleket egyesével tépkedjük le a szárról, és gyorsan, kevergetve-rázogatva süssük ropogósra.
Sütőben is szuper lesz, hiszen amíg megsülnek a szemek, a vágott felük szépen karamellizálódik, ez pedig extra ízeket kölcsönöz majd a zöldségünknek. A megtisztított, felezett kelbimbókat terítsük szét egy sütőpapírral bélelt sütőlemezen, locsoljuk meg kevés olajjal és mézzel, forgassuk alaposan össze, majd süssük 180 °C-on kb. 20-22 percet.
Így lesz még kívánatosabb
Régebben a főzést elintézték „sima” sós vízben, de persze jobban is beízesíthetjük a főzővizet. Adhatunk hozzá vöröshagymát, fokhagymát, köménymagot vagy édesköményt is.
Fűszerek és extrák
Önmagában is szeretjük, de persze ízesíteni mindig jó ötlet. Klasszikus kombináció például vajon sütve, frissen reszelt szerecsendióval meghintve. Jöhet egy laktatóbb változat? Süssük pirított szalonnával, isteni lesz! Ha pedig valami egzotikusabb szeretnénk, csillagánizzsal vagy curry fűszerkeverékkel is megsüthetjük.
Ne legyen keserű!
Sokan kesernyés aromája miatt nem kedvelik a kelbimbót. Bár finom „velejárója” ez a kesernyésség, ám ha csak ezért nem kóstolnánk meg, vessünk be két apró trükköt! Tegyünk kevés cukrot a zöldség főzővizébe, így elejét vehetjük a kesernyésségnek. Serpenyőben pirítás vagy sütés esetén pedig jó szolgálatot tehet a feljebb már említett méz. A másik trükk még egyszerűbb: minden a vásárlásnál kezdődik. A kelbimbónak egész télen át tart a szezonja, ám akkor a legfinomabb – és a legkevésbé keserű – ha már megcsípte a fagy. Ekkor ugyanis nő a cukortartalma.
Forrás: das Kochrezept