Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Umami bomba = halszósz

Ez a szósz igenis kell. Minden konyhába. Horvát Sára megmondja, hogy miért.

Umami bomba = halszósz
2018. January 26.

Tudom, hogy halszósz nem mindenkinél van otthon a polcon. Miért is lenne, amikor ez a – mondjuk ki – nagyon büdös szósz egyáltalán nem természetes eleme a magyar, vagy akár a környező, sőt, európai országok konyhájának. Én magam is nehezen szántam rá magam, hogy vegyek egy üveggel, ebből az egyébként nem drága löttyből, pedig szívesen főzök ázsiai ételeket. Emlékszem, akkor vettem először, amikor Kambodzsában jártam: ez a tanulhatóan szerethető íz mindenben jelen volt. Egyszerre sós és kissé édeskés, sőt, talán savanyú és keserű is egyszerre, de a háttérben megbújva szépen kiegyensúyozza az ízeket. Akkor nagyon bennem volt a khmer curry készítés, a fűszerkeverékeimmel felszerelkezve, és egy nagy csokor korianderrel az oldalamon muszáj volt beszereznem egy üveg halszószt. Ennek már több, mint 10 éve, és ez az üveg (nem ugyanaz, nyugi), állandó vendég a konyhapolcomon. Egyáltalán nem csak ázsiai ételekbe használom, mert valóban egy umami bomba, kicsit hasonlít az európai Worcestershire szószra, hiszen mindkettő szardellából készül.

Például, bár itt az izeselet.hu–n is írtam már francia hagymaleves receptet, azt kihagytam belőle, ami nekem ösztönösen jön: pár csepp halszósz. És nem, nem lesz tőle halízű ez a francia klasszikus, csak mélyebb, teltebb aromát kap. Ahogyan egy chili con carne is, vagy akár egy vegetariánus csili (azért ha tényleg vegák fogyasztják, kérdezzük meg, hogy esznek-e halat). Természetesen bármilyen ázsiai ételhez jó kiegészítő pl. pácokba, akár grillezni készülsz, akár hosszan párolni. Salátaöntetnek lime lével, cukorral és fokhagymával elkeverve klasszikus Dél-Kelet Ázsia, pl. a zöld papaya saláta is ezzel a dresszinggel készül. Ha nem ázsiai ételek, akkor egy olasz osso buccoba is pár csepp jól jön, ugyanúgy, ahogy a francia hagymalevesbe. Mivel ez eleve egy paradicsomos étel, umamiban nem lesz hiány, és ez a szósz csak még jobban előtérbe hozza ezt az ízt, arról nem is beszélve, hogy sózásra is jó.

És még egy érdekes felvetés: ki szereti a Bloody Maryt? Mi lenne ha kicserélnéd a Tabascot egy ázsiai csiliszószra, a zellerszárat korianderre, a Worcestershire szószt halszószra? Na mi lenne? A vodka maradhat J, és a végeredmény a sósabb koktélok szerelmeseinek egy ázsiai Bloody Mary. Kipróbálod?

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Lilakáposzta saláta sült hagymával

Lilakáposzta saláta sült hagymával

Vegyük sorba, mik a lehetőségeink: ízetlen paradicsom – nem kösz. Kemény, fás zöldhagyma – nem kösz. Zeller, cékla, répa (haladunk), káposzta… na, ez jól hangzik. Legyen káposzta, és legyen saláta, mondjuk valami jó roppanós, de miért is inkább ne keverék, amiben földes ízű céklalevél, kesernyés rukkola, friss bébispenót van.
Különlegesen finom almás süti recept következik

Különlegesen finom almás süti recept következik

A tésztája puha, a töltelék pont jól édes és nagyon almás, dió pedig csak a tetején van, ami különösen nekem kedvez, mert én vagyok az, aki nem szereti, ha a töltelékben dió van, akár csak a tésztára szórva is. Mintha nekem találták volna ki ezt a pitét.
Gyors húsgombóc

Gyors húsgombóc

Nem kell sütni ezeket a fasírt golyókat, így nem leszel sem te, se a lakás olajszagú, ami – legalábbis nálam – igazán jó pont.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!