Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123RF

Táplálkozási etikett a világ minden tájáról

2019. June 28.

Ne könyököljünk az asztalon, tartsuk be az evőeszközök felhasználási sorrendjét, ne a saját kanalunkkal szedjünk a közös tálból – és a sort még hosszan folytathatnánk. Ahány ház, annyi szokás, ám más országokban más viselkedési szabályok vannak érvényben, olyanok, amelyekre itthon valószínűleg felkapjuk a fejünket. Összegyűjtöttük a legfurcsábbakat.

 

Kína: ne együnk meg mindent

Nálunk inkább a maradékok meghagyása nem illő, Kínában viszont ez azt jelzi, hogy éhesek maradtunk, azaz a vendéglátónk nem adott elég ételt. Tehát ha mindent elfogyasztunk, valójában megsértjük a vendéglátónkat. Indiában és Japánban az is éppen olyan illetlennek számít, ha kevés ételt hagyunk a tányéron. Pazarlásként értelmezik, ez pedig tiszteletlenség mind az étel, mind pedig a vendéglátó irányába.

 

India: ne mondjuk, hogy „köszönöm”

Általában a jólneveltség jele megköszönni, ha valaki italt tölt, vagy netán átnyújt egy tányér desszertet, Indiában ez azonban sértésnek számít. Hivatalos eseményeken megköszönhetjük a kapott ételt, italt, de ha a családdal vagy a barátokkal étkezünk, felejtsük el, hiszen gúnyolódásnak számít.

 

Spanyolország: szemetet a földre

Ha valaki igazán jó tapas bárt keres, csak figyelje a padlót! Persze ez a szokás már kezd kiveszni a köztudatból, de régebben úgy tartották: minél jobb egy hely, annál több ember fordul meg benne, így aztán több szemét is termelődik. Elszórt szalvéták és ételmaradékok mutatják meg, hogy melyik a város legjobb étterme? Mindenesetre érdekes…

 

Thaiföld: nem mindegy, mivel eszünk

A thai ételek isteni finomak, de a rizs elfogyasztása bonyolulttá teheti az étkezést. Tésztaételekhez evőpálcikát kapunk, minden máshoz viszont kanalat és villát. A villát bal kézzel kell fogni, a kanalat jobbal. A villával tulajdonképpen nem eszünk, hanem felvesszük vele az ételt a tányérról, a kanálba tesszük, és azt vesszük a szánkba. A ragacsos rizst pedig kézzel fogyasztjuk. 

 

Jordánia: komplikált kávéetikett

A kávé Jordániában a kultúra fontos része, egy-egy csésze mellett néha olyan fontos ügyekben születtek döntések, mint háborúk lezárása vagy házasságok. A férfiak és nők külön fogyasztják, a házigazda elkészíti és megkóstolja a kávét, utána kapnak csak a vendégek. Mindenki egy keveset egy aprócska csészébe, maximum három csészényit illik inni.

 

Oroszország: szesz sok szabállyal

Nem titok, hogy az orosz emberek szeretik a vodkát, így az sem csoda, hogy fogyasztásával kapcsolatban rengeteg szokás alakult ki. Vendégnek felkínált italt elutasítani nagyon durva sértésnek számít, ugyanannyira, mint egy vendéget nem megkínálni. Ha késünk egy összejövetelről, ne lepődjünk meg azon, ha rögtön fel kell hajtani egy pohárral, hogy utolérjük a többieket, és távozáskor is kötelező elfogadni a kilépőt. Ne bontsuk meg az üveg italt, ha nem tervezzük meginni, és ne utasítsuk el az ételt, amit az ital mellé kínálnak. És ne keverjük a vodkát semmiféle más itallal… Egyszerű, ugye?

 

Forrás: mashed

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Hány pontot érsz el ezen az etikett-teszten?

Hány pontot érsz el ezen az etikett-teszten?

A 8/11 már elég jó eredmény
Így bírjuk rá illedelmesen vendégeinket a távozásra

Így bírjuk rá illedelmesen vendégeinket a távozásra

A Sütimester egyik zsűrije, Mary Berry tanácsa

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!