Két marhahúsból gyúrt pogácsa, különleges szósz, olvadozó sajt, savanyú uborka, hagyma és szezámmaggal szórt zsemle – ez a Big Mac. Az ikonikus szendvics az 1960-as években jelent meg, és örökre megváltoztatta a gyorséttermi szendvicsek világát. Feltalálója Michael James „Jim” Delligatti, ő vezette a McDonald’s éttermet a pennsylvaniai Uniontown városban. Az étterem vendégkörének nagyját a környékbeli acélművek munkásai tették ki, akik számára egy kemény műszak után az egyszerű sajtburger igencsak sovány vacsorának bizonyult. Jim a környékbeli dinerekben felszolgált hamburgerekből merített ihletett, ám a Mekit kezdetben egyáltalán nem sikerült meggyőznie az újításról. Végül 1967-ben kapott zöld utat a forgalmazásra. Egyetlen feltételt szabott az étteremlánc: csak olyan alkotóelemeket engedélyeztek az új szendvicshez – vagyis szendvicsbe –, amelyeket már eleve árultak a Mekiben. Az első szendvicsek 45 centbe kerültek.

A szendvics eredetileg nem is Big Mac névre hallgatott, hanem „Kék Szalag burger” vagy „Az arisztokrata” neveken volt ismert. A ma is használt elnevezés megalkotója a PR-os Esther Rose volt. A siker gyorsan jött: születése után egy évvel már a cég valamennyi amerikai egységében kapható volt a szendvics. A mai Big Mac szinte teljesen azonos a kezdeti verzióval, egyedül a szósz az, amely az évek során több változtatáson is átesett.

Az 1980-as években annyira elterjedetté és közismertté vált, hogy közgazdaságtani eszköz lett belőle a vásárlóerő kifejezésére. Ebből született a Big Mac-index, amely azt mutatja, hogy például Magyarországon egy átlagkeresetből hány szendvics vásárolható, és ez miként viszonyul más országok fizetőeszközeihez és átlagkeresetéhez.

1993-ra, a hambi 25. születésnapjára 14 milliárd darabot adtak el belőle szerte a világon. Népszerűsége azóta is töretlen, 2007-ben Pennsylvaniában, születési helyétől nem messze megnyílt az 1. Big Mac múzeum is a rajongók hatalmas örömére.

Forrás: love FOOD