Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Szeptemberben ismét evéssel segíthetünk másokon

Indul az Élelmiszerbank Együnk Egymásért jótékonysági kampánya.
2018. augusztus 23.

Együtt enni jó, de egymásért enni még jobb – erről szól a Magyar Élelmiszerbank szeptemberben induló Együnk Egymásért kampánya, amelynek célja, hogy interaktív adománygyűjtéssel segítse a rászorulók élelmiszerellátását az őszi-téli időszakban. Világszerte egyre növekszik azoknak a száma, akik elegendő élelem híján napról napra nélkülözni kénytelenek. Ezen a helyzeten kíván segíteni az Élelmiszerbank immár 7. alkalommal útnak indított jótékonysági kezdeményezése, amelyhez csatlakozva úgy juttathatjuk élelemhez a rászorulókat, hogy közben mi magunk is jóllakunk.

A kezdeményezéshez nagyon egyszerűen lehet csatlakozni. Mindössze annyi a dolgunk, hogy a szeptembertől év végéig tartó időszakban keressük fel a kampányban részt vevő éttermek egyikét, és válasszuk a jótékonysági menüjüket. A kampányban résztvevő vendéglátóhelyek listája és a kampány részletei megtekinthetők az Élelmiszerbank honlapján.

Az Együnk Egymásért kezdeményezés sikerességét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a tavalyi akcióhoz csatlakozó 57 résztvevőnek köszönhetően – éttermek, menzák, lelkes szervezők, akik 14 vállalati sütivásárt és 22 egyéni akciót valósítottak meg programjuk keretén belül – összesen 5 millió forint adomány gyűlt össze. Az adományból az Élelmiszerbank közel 90 ezer nélkülöző számára mentett élelmiszert és nyújtott ezáltal segítséget a nehéz őszi-téli hónapokra.

Még nem késő csatlakozni az idei jótékonysági kampányhoz!

A Magyar Élelmiszerbank folyamatosan várja az új belépők – tudatos vállalatok, éttermek, menzák – jelentkezését, akik a közösség összefogó erejével részesei szeretnének lenni az éhezés és az élelmiszerpazarlás elleni küzdelemnek.

Vendéglátóhelyként: Állítson össze „Együnk Egymásért” menüt vagy fogást, amelynek megvásárlásával lehetőséget ad vendégei számára, hogy közösen támogassák a nélkülözők élelmezését!

Vállalatként: Szervezzen munkahelyén jótékonysági süteményvásárt, salátavásárt, vagy közösségi menza hetet! A kollégák a felkínált süteményekből, salátákból, ételekből fogyaszthatnak, adományaikat a becsületkasszába dobhatják, amellyel az Élelmiszerbankot támogatják.

Az Együnk Egymásért kezdeményezésről további információ az Egyesület honlapján található.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Mentsd meg a főzővizet, mert folyékony arany!

Mentsd meg a főzővizet, mert folyékony arany!

Ne essünk túlzásokba - mondtam volna a fenti intelemre a karrierem elején. Ma már más a helyzet, a tészta főzővizére ugyanis én is úgy tekintek, mint egy csodálatos dologra, ami csak jót tesz az emberiséggel, no meg persze a tésztaételekkel.
Mi ide felvételiznénk: Pizza Egyetem

Mi ide felvételiznénk: Pizza Egyetem

Az olasz séf, Francesco Marra tanítja a diákokat.
Egy szuper kezdeményezés: mi történik a Restaurant Day-en?

Egy szuper kezdeményezés: mi történik a Restaurant Day-en?

Ez nem valami éttermi buli, hanem pontosan arról szól, hogy te vagy én főzünk valamit, meghirdetjuk a Restaurant Day applikación és egyetlen napra éttermest játszhatunk. Akár családdal, akár barátokkal, sokszor csak becsületkasszás alapon, de vendégül láthatunk idegeneket.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!