Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
fotó: 123rf

Nem eszik a gyerek - sokszor a szülő az ok, nem más

2022. September 6.

„Nem eszik a gyerek” – halljuk sok anyukától és apukától, akik pedig mindent megtesznek azért, hogy lelkesen falja be a finomságokat a csemete. Számos esetben a gyerek étvágytalansága lelki, esetleg testi problémák tükre, amelyek külön kezelést igényelnek, az ételhez való jó viszony kialakítása ugyanakkor állandó feladat a szülők számára. 

Mutass példát.

„Anyám állandóan a kalóriákat számlálta, és óriási hisztit csapott, ha hízott akár egy grammot is, apám pedig folyton szidott, hogy kövér vagyok, nem fogok így kellene senkinek. Akkoriban tizenkét éves és negyvenegy kiló voltam…” – mesélte nemrég egy ismerősöm, aki képtelen egy jóízűt enni, hiába ülünk be a város legjobb éttermébe.

A szülői minta meghatározó: Nem csak az, hogy mit mondanak a gyereknek a táplálkozásról, hanem az is, hogyan viszonyulnak a saját testükhöz. Az aggódó, szorongó szülő rémes mintákat ad át a csemetének, ezért elsősorban arra ügyelj, hogy te magad elfogadd a saját testedet és örömet lelj a táplálkozásban. 

Ne legyen bűnforrás a kaja.

A káros zsírok növelik a vér koleszterinszintjét, és veszélybe sodorhatják egészségünket. Az egészséges zsírok azonban nélkülözhetetlenek egészségünk szempontjából: az avokádó, a diók, az olajos magvak, a tejtermékek, és a kókuszolaj mind a barátaink. Soha ne mondd a gyereknek, hogy a zsír az ellenségünk, és úgy egyáltalán: semmilyen kaját ne kiálts ki a bűn forrásának. Mértékkel minden fogyasztható. 

Sose maradjon ki a reggeli.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a kiadós reggeli a nap sikerének záloga, egészségünk alapja. Mutass példát, reggelizz minden nap te is, így a gyerek is kedvet kap hozzá. Egyél jó étvággyal, lakj jól, és hagyd, hogy a csemete válassza ki, mit szeretne enni: van, aki a tojásrántottára esküszik, mások a zabpelyhet szeretik, és van, aki egy nagy karéj nutellás kenyérre vágyik reggelente. Mind rendben van, a lényeg, hogy a gyerek ne üres gyomorral vágjon neki a napnak. 

Rendszeresen étkezzetek mindig.

A gyerekorvosok szerint elengedhetetlenül fontos, hogy rendszer legyen a kis nebuló étkezési rendjében. Ez persze nem azt jelenti, hogy pontban 18:00-kor legyen mindig vacsora, bármi is történjék, csupán azt, hogy a körülményekhez képest igyekezz rendszeres keretek közé szorítani a táplálkozást. Ez nem csak a testnek, a léleknek is jót tesz, egészséges szertartássá emeli az étkezést, amire érdemes időt szakítani. A legjobb, ha az egész család együtt ül le enni, amikor csak lehet. 

Élvezd a kaját.

Nemrég olvastam egy népszerű receptoldalon, hogy az anyuka azért szereti a bazsalikomos-paradicsomos tésztát, mert így tekintélyes mennyiségű fokhagymát is le tud küldeni a gyerek torkán. Noha kétségkívül üdvözlendő az igyekezet, hogy egészséges dolgokat egyen a gyerek, jóval fontosabb, hogy szívesen egyen, örömforrás legyen számára a táplálkozás. Ne terheld tehát olyasmivel, amit utál, mert így magát az evést is meggyűlöli: bőven elég, ha a kedvencei között találsz számára egészséges finomságokat. Ki érdekel a karalábé, ha a gyerek imádja az avokádókrémet?!

Kerüljétek a készételeket.

Természetesen csábító, hogy az olcsó, ötperces melegítést kívánó komplett fogások felé mozduljon el a család, de ez sajnos hosszútávon senkinek sem tesz jót. Inkább főzzetek együtt, vond be a gyerekeket is a konyhai teendőkbe: akkor is, ha eleinte ez több fáradságot jelent, mint segítséget. Így szokják, hogy feladatuk van, és idővel egyre ügyesebbek lesznek.  

A fogyókúrát száműzd a szótáradból.

 Lehet, hogy szeretnél leadni pár kilót és izmosodni, de ezt hosszútávon egyedül teljes életmódváltással érheted el. A fogyókúra negatív szó, és a köré fonódó korlátok, aggodalmak és bűntudat is káros. Egyszerűen tarts mértéket, tudd, hogy mikor, miből elég, maradj az arany középúton. Egyél jó étvággyal mindenből, amit megkívánsz, de közben tudatosítsd és építsd le a rossz mintákat: például azt, ha stressz evő vagy, netán unalmadban nassolsz. Ha a rossz szokások helyére jókat építesz, szenvedés nélkül is fogyni fogsz, és a gyerek – aki mindig a szülőt másolja, ösztönösen – is örömmel ül majd le enni. 

5 tuti tipp, hogy a gyerekek biztonságban legyenek a konyhában

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

A magyar gyerekek negyede túlsúlyos és minden tizedik alultáplált

A magyar gyerekek negyede túlsúlyos és minden tizedik alultáplált

Ez derült ki az MDOSZ országos GYERE® Programjának friss tápláltsági állapotfelméréséből

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!