Nagy a baj: a szokásosnál jóval többen álltak sorban az ünnepi ételosztásokon
2022. December 27.Úgy tűnik, idén sokkal több magányos ember és család került bajba, mivel rengetegen álltak sorban a különféle jótékonysági ételosztásokon. Az RTL riportja szerint olyan nagy a baj, hogy még tegnap is több százan álltak sorba Debrecenben, akik között sok volt a nyugdíjas, de az évről évre több a fiatal és a családos is.
Nem mindenkinek adatik meg, hogy meleg otthonban, friss étel mellett töltse el az ünnepeket: az ételosztásra várók között azonban nem csak hajléktalanok vannak. A debreceni ételosztáson például összesen 150 csomag ételt osztottak szét, amit leginkább felajánlásokból tudtak finanszírozni.
Akárhol is jótékonykodik azonban az ember, az adományozóknak azonban néhány dologra érdemes figyelnie, az Élelmiszer Biztonsági Hivatal szakértője szerint. A legfontosabb szabály, hogy csak olyan élelmiszert adományozzunk, ami még tökéletesen fogyasztható állapotban van. Igyekezzünk olyan élelmiszert adományozni, ami csomagolt és tartós élelmiszer – mondta el Kasza Gyula, a Maradék Program projektvezetője azoknak, akik úgy érzik, szívesen adnának.
Kriptovalutával fizethetsz egy osztrák szendvicsezőben, és ezzel még egy jó ügyet is támogathatsz