Rég volt már, amikor egy irodában ülve dolgoztam, mert jöttek a gyerekek, és egész pici koruktól az otthonunk volt a munkahelyem, és most is az. Mára kialakult egy rend, amikor pihenésképpen mosást teszek be, az “ebédszünetemben” ügyet intézek, és munkák között harapok valamit, próbálva tartani magam a napi ötszöri evéshez. Aztán persze jön az esti felkészülés, vacsorafőzés, ovimenet. Viszont a régi irodai életem egy beszélgetésben visszaköszönt, amikor egy barátom kért segítséget irodai ebéd témában.

A legjobb megoldásom erre a problémára mindig az volt, hogy összeálltam a munkatársimmal. Többféle felállás volt, de a legjobban az működött, amikor heti váltásban valaki a “főételért”, valaki a köretért volt felelős, ha többen voltunk, akkor mindenkinek jutott egy kis rész. Alig kerül több időbe egy szendvics helyett kettőt, egy tésztasaláta helyett hármat pakolni, hát még ha az ember köretfelelős. Előző este össze lehet rakni a répahasábokat egy zárható kis zacskóban, vagy ha a kollegától minifasírt az ebéd, a rizst is meg lehet főzni előző este. Ha többen vagyunk, még desszert is jut, vagy ami még jobb: többféle étel.

És ez a másik előnye a közösségi ebédeknek: olyan ízeket ismerhetsz meg, amire addig nem gondoltál. A vegetáriánus kollegám egyszer füstölt gomolya szeleteket hozott, amit otthon megpirított előző este, és nekünk már csak a mikroba kellett betenni néhány másodpercre, majd kaptunk hozzá hamburgerzsömlét, zöldségeket, isteni szószt (sajnos titkos recept szerint), én pedig szolgáltattam az előre kért krumpli- és zöldségchipszet köretként, a harmadik kollegánk pedig gyümölcsöt hozott. Teljes ebéd, sőt lakoma volt.

A harmadik, nagyon is gazdaságos előny pedig pont ez: a gazdaságosság. Sokszor nem egy, vagy kétszemélyes az ételek csomagolása. Volt, hogy a férjem és én nem ettük meg ketten azt a mennyiséget, és vagy tele volt a fagyasztó, vagy ki kellett dobni az ételt. Így viszont semmit sem kellett kidobni, a csomagolt rukola elfogyott, a kenyerek se száradtak ki, a gyümölcsök se mentek kárba. Egymásnak vásároltunk és főztünk, és ez arra is kényszerített minket, hogy egyidőben, együtt üljünk le enni, ne a telefonjainkat nézegessük, hanem együnk, beszélgessünk, üljünk egy kicsit nyugalomban. Szalvétát csomagoltunk, igazi evőeszközöket használtunk, rendes pohárból ittunk, és néha még ki is sétáltunk egyet egy kávéért: az ebédidőnkbe belefért. Az egész nyugodtabb volt, mint ha csak magunknak kellett volna megoldást keresnünk, és szervezettebb is, amitől hatékonnyá vált az időkihasználásunk. Azért amikor hétfőnként a falusi rokonok vasárnapi ebédmaradékát ettük, nem mondom, hogy nem jött a kajakóma, de ez is inkább elkerült minket a rendesen kiporciózott adagok miatt.

Vagyis tényleg csak előnyöket tudok felsorolni, és azt hiszem, a barátomat is meggyőztem. Ha kipróbáljátok, számoljatok be, kíváncsi vagyok!