Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

Újszülöttel a konyhában

Hasznos tippek 5 lépésben
2017. October 10.

Amikor az ember újdonsült anyuka lesz, és hazaérkezik a kórházból a kis élő, lélegző csomagjával, egyszercsak megváltozik az élet. Még az is, aki szerencsés a babájával, és ő az eszik-alszik kategóriába tartozik, hirtelen azt látja, hogy semmire nincs ideje. Nehéz ezt elhinni addig, amíg nincs meg a baba, és az ember csak a rózsaszín álmokat látja, de az első pár hét az alkalmazkodás tanulásáról is szól, ahol – egyelőre – a csecsemő az úr. Ezt a ház körüli teendők is megsínylik, amit a régi időkben a gyermekágyi időszak (vagyis az első 6 hét) alatt a család végzett, de ma már nincs ilyen szerencsénk. Kevesen érnek rá erre, vagy nincs is aki segítsen, és ilyenkor aztán tényleg nehéz az anya dolga. A konyhai teendőket nálam nem vállalta el senki, de be kell vallanom, hogy én sem igazán hagytam. Én, a főzőmester, miért hagynám ezt másra? És máris itt az első lépés:

Fotó: shutterstock

Fotó: shutterstock

1.Fogadd el a segítséget – bárkitől

Az első gyermekem születésénél a külföldön élő édesanyám 3 hétre hazautazott. Az első napokban ő főzött nálunk, de nehezen fogadtam el a segítséget, amely aztán meg is szűnt. A férjem mindig is tevékenyen részt vett minden házimunkában, de nem főz. Így aztán ott álltunk, én idegesen, ők tanácstalanul. A második gyereknél viszont már nem így volt, pedig a kislányom még nyugodtabb volt, mint a bátyja. Jöttek a látogatók, és két dolgot hoztak ajándékba: pelenkát és ételt, és bárki, bármikor megkérdezte miben segíthet, minden szégyenérzet nélkül azt mondtam, főzz!

2.Készülj!

Nagyjából éreztem az elsőnél is, de a másodiknál lettem igazán tudatos: a mélyhűtő tele volt félkész ételekkel, mint ez: könnyű elkészíteni, a férjem is megbírkózott vele, és mindenki szívesen ette. De szégyen, nem szégyen, volt mirelit pizza, száraztészta és passata (azért a kész tésztaszószokig nem merészkedtem, de hajrá), a férjem és a rokonaim pedig lelkesen vásárolták a gyümölcsöket, zöldségeket. Aztán nagyon hamar elindítottuk a sétálást, az elsőnél 2 hetesen, a másodiknál 9 naposan, és onnantól már nekem is ment a vásárlás.

3.Tedd helyre a prioritásokat!

Egy gyerek általában ezt automatikusan elintézi veled, és ösztönösen tudod, mi az első. De néha van olyan helyzet, hogy nem tudsz dönteni, és olyanokra vállalkozol, melyek nem működnek. Valószínűleg nem egy néhány hetes babával kell nekiállnod életed leggrandiózusabb, 7 fogásos vasárnapi ebédje elkészítésének, vagy nem ilyenkor kell megpróbálnod életedben először macaront sütni. Egy jól bevált, vagy legalább egyszerű recept, amit gondolkozás nélkül követhetsz, teljesen megfelel.

Fotó: shutterstock

Fotó: shutterstock

4.Rendelj, de módjával!

Ma már sok házhozszállítási lehetőség van, a napi ebédszállítástól, egészen az éttermi rendelésig. A napi ebédszállítás általában olcsó, és – nyilván nem Michelin csillagos élményben lesz részed, de – életmentő tud lenni. Még ha hamar megunod is, remek megoldás a teljes összeomlás elkerülésére. És ha meguntad, akkor vissza is kanyarodhatsz a 3-as pontra: egyszerű, kevés hozzávalós receptek, gyorsan összedobható levesek, tészták, a megszokott házi ízek – ezek lesznek a barátaid.

5.Add meg magad!

Nekem, aki az inzulinrezisztencia miatt a terhességem alatt is elég szigorú diétát követtem, ez okozta az egyik legnagyobb gondot. A szoptatás, a hullámzó hormonok mind kiváltanak belőled valamit. Vagyis a kívánós anyuka a szülés után is az marad, és leggyakrabban ennek engedni kell. Nem azt mondom, hogy egyél Nutellát üvegszámra, de nem véletlen, hogy szénhidrátot kívánsz a szoptatás alatt. Ugyan a szervezetnek csak néhány száz kalóriával többre van szüksége a szoptatáshoz, mint normálisan, de azt is be kell vinned. Néha igenis jól esik egy kakaóscsiga, vagy egy jó turmix. Nem ilyenkor kell vegán, vagy szénhidrátmentes diétába kezdened, a hirtelen változás amúgy sem tesz jót se neked, se a babának. Ha fontos számodra az egészség, akkor változatosan étkezz, sok folyadékot igyál, és figyelj oda a testedre, ami nagyon nehéz munkát végzett az elmúlt 9 hónapban, és most is. Néha kényeztesd egy kicsit!

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Vendégvárás négy lépésben

Vendégvárás négy lépésben

Érdemes végiggondolni, hogy mit teszel meg a vendégeidért
3 dolog, amire érdemes költeni a következő bevásárláskor

3 dolog, amire érdemes költeni a következő bevásárláskor

Íme az én listám arról, hogy mi az, amire gondolkodás nélkül adok ki pénzt
7 desszert sütés nélkül

7 desszert sütés nélkül

Tudom, tudom gyakorlatilag az egész nyár arról szól, hogy hogyan kerüljük el a sütőt... :)

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!